Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Nemzetközi összefogás jött létre a rák kutatására

Nemzetközi Rák-génállomány Konzorcium alakult, hogy kutatók feltérképezzék 50 rákbetegség genetikai okát. A nemzetközi projekthez Magyarország egyelőre nem csatlakozott, de Kopper László rákkutató szerint lehetséges, hogy magyar tudósok is részt vegyenek a mintegy 500 millió fontba, vagyis 160 milliárd forintba kerülő kutatásokban.

Három kontinens kilenc országának kutatói fogtak össze, hogy feltérképezzék a rákbetegség genetikai okait. Az ugyanis biztos, hogy a daganatok keletkezésének hátterében a génprogramok hibája áll - mondta az InfoRádiónak Kopper László.

A SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének munkatársa szerint tudósok már ismerik, hogy környezeti tényezők bizonyos sejtekben kritikus hibákat okoznak, de hogy milyen sejtekben, és hogy melyik hiba a kritikus, nem egyszerű kitalálni - ezért kellenek a génhibákat kimutató vizsgálatok.

A génhibák azonosítása fontos lehet a rizikótényezők felmérésében is - tette hozzá az egyetemi tanár, aki szerint nem elképzelhetetlen, hogy a tervek szerint 10 évig futó projekthez Magyarország is csatlakozzon. A kutatáshoz szükséges technikát ugyanis hazánk is tudná biztosítani.

A genetikai hiba kijavítása az eddigieknél teljesen más kezelést igényel, ám Kopper László szerint ez nem jelenti azt, hogy az eddigi hagyományos gyógyszerek kikerülnének a forgalomból. A kutatások még gyerekcipőben járnak és nagyon drágák - hangsúlyozta a szakértő, aki szerint még a leggazdagabb országok sem találták ki, hogyan finanszírozzák a jövőben piacra kerülő gyógyszereket.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×