Infostart.hu
eur:
355.04
usd:
311.49
bux:
140398.08
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Tojásból készül az új rákgyógyszer

Brit tudósoknak sikerült olyan genetikailag módosított tyúkokat létrehozniuk, amelyek tojásai a rákellenes gyógyszerekhez szükséges fehérjét tartalmaznak. Az áttöréssel felérő eredményt ugyanaz a kutatóintézet érte el, amely Dolly bárányt is klónozta.

Az Edinburgh-i Roslin Intézet közölte: már a tyúkok öt olyan generációja áll rendelkezésükre, amelyek tojásai fehérjéjében életmentő proteinek használható mennyiségben vannak jelen. Ennek köszönhetően néhány éven belül számos gyógyszer válhat olcsóbbá és könnyebben előállíthatóvá.

"Végeredményben a gyógyító eljárásokhoz szükséges fehérjéhez jutunk nagy mennyiségben és olcsón, a folyamat nyersanyaga pedig egész egyszerűen a csirkék eledele" - fogalmazott az intézet igazgatója, Harry Griffin professzor.

Az alkalmazás még odébb van

Gyógyításban szükséges fehérjéket már korábban is sikeresen állíttattak elő genetikailag módosított juhok, kecskék, tehenek és nyulak szervezetével, a szükséges anyagokat az állatok tejéből tudják kivonni. A mostani kutatás bebizonyította, hogy a tyúkokat is lehet használni ilyen célra - a faj előnye, hogy a többinél rövidebb életciklussal rendelkezik.

A genetikailag módosított csirkék tojása az miR24 jelű antitestet tartalmazza, amelyet a kutatók a bőrrák bizonyos formája ellen kívánnak alkalmazni. A kutatók számára a következő kihívás az, hogy növeljék a fehérje koncentrációját, mivel a leendő terápiás eljáráshoz nagy mennyiségre van szükség.

A tudósok becslése szerint körülbelül öt év múlva indulhatnak el az első klinikai kísérletek, a gyógyszerek rutinszerű alkalmazására pedig még egy évtizedet kell várni.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Hiába kérték az új kormánytól a bankok, hogy június 30-áig tisztázza a jelzáloghitelek kamatstopjának a sorsát egy konkrét kivezetési időpontot tartalmazó jogszabállyal, ez nem történt meg. Bár azt már bejelentette Kármán András pénzügyminiszter, hogy szeptember 30-áig a jelenlegi formájában megszűnik a kamatstop, erről nem jelent meg jogszabály. A kamatstop most papíron határozatlan időre szól, csakhogy a könyvvizsgálók ilyenkor szigorúak: egy 200-300 milliárd forint közötti átmeneti veszteség réme lebeg a bankszektor felett, amit elvileg a második negyedévre kellene még elszámolniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×