Infostart.hu
eur:
355.83
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Szenzációs videó a magánűrhajó tesztrepüléséről

Nyilvánosságra hozta Blue Origin civil űrkutató cég azt a videofelvételt, amelyen saját fejlesztésű űrhajójának tesztrepülése látható.

A Goddard nevű, kúpformájú jármű a felvételek szerint mintegy 85 méter magasra emelkedett a Föld felszínéről, majd 25 másodperc múlva visszaereszkedett oda.

A tesztre 2006 novemberében került sor Texasban, de egyéb részletet még nem közöltek.

A most közzétett képek az elsők, amelyek a céget alapító Jeff Bezos engedélyével nyilvánosságra kerülhettek.

Azon dolgozunk, türelmesen, lépésről lépésre, hogy csökkentsük az űrrepülés költségét, elérhetővé téve azt sok ember számára - írta a cég honlapján Jeff Bezos.

A küldetés megvalósítása még hosszú időt vesz igénybe, de módszeresen haladunk - tette hozzá.

Jeff Bezos 2000-ben alapította a Blue Origint, azzal a céllal, hogy kifejlesszen egy függőleges fel- és leszállásra képes járművet, amely utasait az űrbe juttatja.

A kereskedelmi jellegű utak indításának időpontjáról ugyan még nem beszéltek, de egy dokumentum, amelyet az Amerikai Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatal hozott nyilvánosságra, 2010-re teszi azt.

A most bemutatott videofelvétel szerint a cég előtt még sok fejlesztőmunka áll. Az alapító reményei szerint sikerül toboroznia egy olyan mérnökcsoportot, amely javít a rakéta ma kissé retrós külsején, és növeli a szerkezet által megtett út hosszát és időtartamát.

Lapozzon, a filmet megnézheti a következő oldalon!Jeff Bezos a tesztről azt mondta, hogy "hasznos és szórakoztató" volt, amelyet barátaival, családjával és a mérnökök egy csoportjával nézett végig.

Az én összes feladatom az volt, hogy kinyissam a pezsgőt - tette hozzá.

A Blue Origin az egyike azoknak a magáncégeknek, amelyek saját űrhajó építésén dolgoznak.

Sir Richard Branson tavaly szeptemberben mutatta be annak a rakéta meghajtású szerkezetnek a makettjét, amely a reményei szerint hat utassal és két pilótával a fedélzetén 140 kilométer magasra emelkedhet majd.

A járművet a SpaceShipOne alapján tervezték, amely 2005-ben megnyerte az Ansari X-díjat, azt a kitüntetést, amelyet civil űrrepülés úttörőinek tűztek ki. Az űrjármű első utasával 2009-ben emelkedhet fel a Földről.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×