Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
322.82
bux:
144774.98
2026. október 16. péntek Gál
Az év végén visszavonuló skót Andy Murray edzeni megy a wimbledoni teniszbajnokság második játéknapján Londonban 2024. július 2-án. Murray bejelentette, hogy a másfél héttel korábbi hátműtétje miatt nem indul egyesben, csak párosban, a bátyjával, Jamie-vel.
Nyitókép: MTI/EPA/Tim Ireland

Andy Murray háta még nem az igazi, rossz hírt közölt

Csak párosban indul Párizsban az olimpia után visszavonuló, kétszeres ötkarikás aranyérmes teniszező Andy Murray.

A 37 éves ex-világelső szerdán közölte, hogy erőnléti problémák miatt visszalép az egyes küzdelmeitől, és a párosra koncentrál, ahol Dan Evans oldalán lép majd pályára.

„A hátam még mindig nem az igazi, és nem tűnik jó ötletnek, hogy egy nap alatt akár két meccset is lejátsszak. Dannel folyamatosan készülünk, hogy legyen esélyünk az éremszerzésre” – jelentette ki a júniusban gerincműtéten átesett klasszis.

Murray 2012-ben Londonban és 2016-ban Rio de Janeiróban nyert olimpiai bajnoki címet egyesben, emellett háromszor győzött Grand Slam-tornán, 2013-ban Wimbledonban 77 év után diadalmaskodott hazai férfi indulóként. A 2019 óta kisebb-nagyobb sérülésekkel küzdő Murray 2012-ben Laura Robson partnereként vegyes párosban ezüstérmes lett a nyári játékokon.

Közben tovább bővült a párizsi távolmaradók csoportja, mivel a világranglistán 16. Holger Rune bejelentette, hogy nem vesz részt az olimpián. A 21 éves dán teniszező – aki a múlt héten legyőzte Marozsán Fábiánt Hamburgban – csuklósérülés miatt mondta le a szereplést.

Korábban a világelső Jannik Sinner mandulagyulladás, a lengyel Hubert Hurkacz térdsérülés, a Tokióban ezüstérmes, tavaly wimbledoni bajnok Marketa Vondrousova kézsérülés miatt lépett vissza. Hiányzik majd a női mezőnyből a fehérorosz Arina Szabalenka, a tunéziai Onsz Dzsabőr és a brit Emma Raducanu is.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×