Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
322.43
bux:
144543.48
2026. október 16. péntek Gál
Lando Norris, a Mclaren brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíjának harmadik szabadedzésén a mogyoródi pályán, a Hungaroringen 2020. július 18-án. A futamot július 19-én rendezik.
Nyitókép: MTI/AP/Reuters Pool/Leonhard Foeger

Lando Norrisé a Magyar Nagydíj első rajtkockája

Eső és balesetek miatt piros zászló is "tarkította" az F1-es Magyar Nagydíj időmérőjét – Lando Norrisé lett a pole csapattársai előtt, egy mercedes már az első harmadban búcsúzott.

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 24 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója. Mellőle csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri startolhat majd, mivel ő zárt másodikként az időmérőn, amelyet kétszer is félbe kellett szakítani piros zászlóval balesetek miatt.

A harmadik rajthelyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja majd el.

A gyakorlatilag telt ház előtt rendezett időmérő előtt nagyjából 50 perccel szemerkélő eső érkezett a Hungaroringre, és a versenyzőknek ilyen körülmények között kellett megkezdeniük a körözést az első szakaszban. Ennek a résznek az egyik nagy vesztese Sergio Pérez lett, a Red Bull mexikói pilótája ugyanis 6:45 perccel a szakasz vége előtt a pálya hátsó részén megcsúszott a rázókövön, versenyautóját pedig a gumifalnak csapta. Emiatt piros zászlóval félbeszakították a kvalifikációt, s bár Pérez sértetlenül szállt ki, számára véget ért az időmérő. A folytatásra néhány perc szünet után már sor kerülhetett, és ugyancsak az első szakaszban búcsúzott a további küzdelemtől George Russell a Mercedesszel.

A kvalifikáció második - már teljesen száraz aszfalton rendezett - etapjának végén Lewis Hamilton szurkolói izgulhattak, a Mercedes hétszeres világbajnok brit versenyzője ugyanis épphogy, a 10. helyen jutott tovább a harmadik szakaszba, miután az utolsó mért körén sem a német Nico Hülkenberg, sem pedig a finn Valtteri Bottas nem tudott jobb időt elérni.

A pole pozícióról döntő harmadik etapban előbb Verstappen teljesített egy nagyon jó kört, Norris azonban pillanatokkal később több mint három tizedmásodperccel gyorsabb volt a vb-címvédőnél. Néhány perc múlva Piastri jött fel másodiknak csapattársa mögé, míg Verstappen harmadik maradt. Ekkor Cunoda Juki (RB) a pálya felső szakaszán egy kigyorsítás közben a szalagkorlátnak csapódott, emiatt piros zászlóval ismét félbeszakították az edzést. A hátralévő alig több mint két perc alatt Verstappen már nem is hajtott ki a pályára, és másnak sem sikerült közel kerülnie a McLaren duójához. A brit istálló legutóbb 2012-ben ünnepelhetett pole pozíciót a Hungaroringen, akkor Hamilton volt a leggyorsabb az időmérőn.

A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol a Hungaroringen.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

2. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

3. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

4. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

5. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)

Cunoda Juki (japán, RB)

6. sor:

Nico Hülkenberg (német, Haas)

Valtteri Bottas (finn, Sauber)

7. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

Logan Sargeant (amerikai, Williams)

8. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

9. sor:

George Russell (brit, Mercedes)

Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)

10. sor:

Esteban Ocon (francia, Alpine)

Pierre Gasly (francia, Alpine)

Címlapról ajánljuk
Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×