Infostart.hu
eur:
362.44
usd:
316.9
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
A magyar színekben versenyző, kabardföldi származású Muszukajev Iszmail (kék) a függetlenként induló orosz Samil Mamedov ellen küzd a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon 2023. szeptember 18-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Újabb olimpiai kvótája van Magyarországnak

A szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail bejutott a döntőbe, ezzel olimpiai kvótát szerzett a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

A magyar színekben már két világbajnoki bronzérmet nyert, tavaly Európa-bajnok, Tokióban olimpiai ötödik Muszukajev gyakorlatilag a létező legnehezebb sorsolást kapta.

Ennek ellenére a a második fordulóban legyőzte az olimpiai címvédő japán Otoguro Takutót, méghozzá tussal.

A dolga a négy között sem volt könnyebb, sőt, a fináléért azzal az iráni Rahman Musza Amuzadhalilivel csapott össze, aki a tavalyi vb-n diadalmaskodott, s akkor a nyolcaddöntőben éppen Muszukajevet győzte le simán, 6-0-ra.

A mérkőzést az iráni kezdte jobban, szinte rögtön ki tudta léptetni az FTC klasszisát, aki a folytatásban igyekezett távol tartani magától ellenfelét, de Amuzadhalili közel maradt hozzá, kikényszerítette, hogy sokat kapaszkodjanak és óriási energiával igyekezett újabb akciót csinálni. A 2019 óta magyar színekben versenyző 30 éves Muszukajev egyértelműen kontrákra épített, rendre a zónáig hátrált, majd ott igyekezett gyorsan oldalra lépni és lendületből támadni.

A taktika a második perc végén működött először, amikor az iráni egy újabb kitolással már 2-0-ra vezetett. Akkor azonban Muszukajev léptette ki (1-2), majd a szünet előtt újabb ponttal egyenlített és előnyösebb helyzetbe került, miután egy zónaközeli helyzetet megreklamáltak az irániak, de a zsűri videózás után elutasította panaszukat, ami egy pontot jelentett Muszukajevnek (2-2).

A második menetet ismét a rivális kezdte jobban, gyorsan kitolta ellenfelét (3-2), így ismét előnyben birkózhatott. A folytatásban Muszukajev olyannyira nem kapkodott, hogy az ötödik perc elején passzivitásért figyelmeztették és a bírók elindították a 30 másodpercet, mely alatt akciót kellett csinálnia. Egy ideig úgy tűnt, Muszukajev hátránya tovább nő, ám az utolsó pillanatokban egy villámgyors lábratámadással meglepte riválisát és mögékerült, amivel 4-3-ra átvette a vezetést. Másfél perc volt még hátra, így a magyar tábor nem nyugodhatott meg, s hamarosan Amuzadhalili meg is mutatta, miért, ugyanis az utolsó perc elején neki is sikerült levinnie Muszukajevet (4-5).

A 30 éves dagesztáni származású sportoló ekkor már fáradtnak látszott, de nem adta fel és folyamatosan kereste az akció lehetőségét, az idő azonban nagyon gyorsan fogyott. Már az utolsó tíz másodperc is megkezdődött, amikor Muszukajev egy gyönyörű lábratámadással meglepte és bebillentette az iránit. A meccs gyakorlatilag két pillanattal később véget is ért, Muszukajevnek pedig elkezdtek hullani az örömkönnyei, melyek még azután sem álltak el, hogy a mérkőzésvezető magasba emelte a kezét, sőt, a birkózó a vegyeszónában sem tudott nyilatkozni a meghatódottságtól.

"Iszmail ma elképesztő volt. Én már a második meccsén, a japán versenyző ellen láttam, hogy egészen különleges formában van"

- kezdte a nap értékelését Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány. - "Nagyon vissza akart vágni a tavalyi vereségért és sokat gondolkodtunk a megfelelő taktikán, mert az iráni nagyon kellemetlen ellenfél. Látszott, hogy Iszmail kontrázni próbált, de a második menetben neki kellett mennie és azt is megoldotta. Nagyon boldogok vagyunk. Azt gondolom, hogy holnap aranyérmet nyer, amit ilyen győzelmek után meg is érdemelne."

Muszukajev a kedd esti fináléban a Puerto Ricó-i Sebastian Riverával csap össze.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Bár jelenleg nagyjából járható a Hormuzi-szoros, mégis a lezárásával kapcsolatos félelmek mozgatják továbbra is az olaj árát. A térségben már március óta jelentősen visszaesett a hajóforgalom. De vajon mi mozgatja most leginkább a piacot: a ténylegesen kieső olajmennyiség, vagy az a kockázat, hogy a Hormuzi-szoroson bármikor újabb zavar keletkezhet? A lehetséges forgatókönyvekről Mohos Kristóf, a Portfolió energiapiaci szakértője beszélt az InfoRádióban.

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Élet a 7 százalékos állampapírok után – Mutatunk egy kézenfekvő befektetést!

Élet a 7 százalékos állampapírok után – Mutatunk egy kézenfekvő befektetést!

Az állampapírhozamok visszaesésével egyre több befektető keresi a magas, rendszeres kifizetést kínáló alternatívákat. Van egy szegmens, ahol a 7 százalék feletti hozam egyáltalán nem kirívó, ráadásul a magas kifizetések mellé most rendkívül erős működési környezet társul, ami a profitabilitást és a további kifizetések fenntarthatóságát is támogathatja. Megnéztük, hol lehet most az állampapíron túl vonzó hozamot találni, és milyen kockázatokkal kell számolni. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×