Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
324.64
bux:
144753.02
2026. október 14. szerda Helén
Handball ball and the net from the goal
Nyitókép: Filip Viranovski/Getty Images

A Ferencváros simán kikapott a címvédő vendégeként a BL-ben

Az elmúlt idényben döntős Ferencváros 37-26-ra kikapott szombaton a címvédő Vipers Kristiansand otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Női BL, csoportkör, 2. forduló, B csoport:

A bajnokságban három fordulót követően százszázalékos zöld-fehérek a BL-ben súlyos hazai vereséggel rajtoltak egy hete, a Metz 38-25-re kerekedett Martin Albertsen vezetőedző együttese fölé. A javításra az elmúlt három kiírás bajnokának vendégeként kívánt sort keríteni a Ferencváros, amely a júniusi BL-döntőt 28-24-re vesztette el az MVM Dome-ban a Vipers ellen. A norvég gárda ugyancsak vereséggel indította a csoportkört: 30-26-ra maradt alul idegenben az Ikasttal szemben.

Hazai találattal kezdődött a kiegyenlített összecsapás, Janurik Kinga védései és a jó támadásbefejezések mellett elsősorban a találkozót öt góllal indító Andrea Lekic teljesítménye nyomán az első negyedóra után 10-9-re vezetett az FTC. A játékrész második felében ellépett a Vipers, amely a szünetre alakította ki a legnagyobb, négygólos különbséget.

A fordulást követően is fölényben volt a Vipers, nyolc perc sem telt el, és 26-16-ra vezetett a keretét jobban forgató címvédő. A hajrában nem tudott érdemlegesen közelebb zárkózni a magyar klub, a kérdés csak az volt, hogy tíz gólon belül tud-e maradni vendéglátójához képest, ez végül nem sikerült.

A találkozó legeredményesebbje Lekic lett tíz góllal, hazai részről Jana Knedlikova nyolcszor, Jamina Roberts hétszer volt eredményes.

korábban:

A csoport:

Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler 35-23 (14-10)

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
AI ide vagy oda, a magyar kkv-k versenyképessége a saját gyenge pontjaikon múlhat

AI ide vagy oda, a magyar kkv-k versenyképessége a saját gyenge pontjaikon múlhat

A hazai kkv-knál egyszerre változik meg az ügyfélszerzés, a munkaszervezés és a működési kockázatok kezelése. Ahogy a Portfolio kecskeméti, Merre tovább hazai kkv-k? Versenyképesség 2026-ban című konferenciáján is elhangzott, a vevők már nemcsak keresnek, hanem kérdeznek is, és egyre gyakrabban algoritmusok vagy AI-rendszerek irányítják őket a következő döntés felé. Közben a munkaerőhiány, az energiaárak, az árfolyammozgások és a beszállítói függőségek sok cégnél már nem egyszerűen költséget jelentenek, hanem a növekedés korlátját. A következő időszakban azok a vállalkozások kerülhetnek előnybe, amelyek átlátják saját működésük gyenge pontjait, rendbe teszik az adataikat és folyamataikat, illetve tudatosan építik fel, hogyan találja meg őket a vevő, és hogyan válnak értelmezhető, megbízható szereplővé az AI-rendszerek számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×