Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.7
bux:
121642.12
2026. január 16. péntek Gusztáv
.Sabre MENIn photo: SZILAGYI Aron VS BAZADZE SANDROPhoto Augusto Bizzi
Nyitókép: Facebook/Magyar Vívó Szövetség

Szilágyi Áron: már érzem azt, hogy lassan 33 éves vagyok

A háromszoros olimpiai bajnok megnyerte az orléans-i férfi kard Grand Prix-t, miután a döntőben legyőzte a grúz Sandro Bazadzét. Szilágyi Áron a versenyről, a kvalifikációs időszakról és a válogatott csapatról is beszélt az InfoRádióban.

"Az idény első versenye előtt nehéz bármire is számítani. Mindig az újdonság erejével hat egy új szezon kezdete. Egy rövid, de annál munkásabb felkészülésen voltam túl. Csaknem öt hetet tudtam mindentől mentesen egybefüggően dolgozni" – mondta Szilágyi Áron.

A háromszoros olimpiai bajnok és világbajnok kardozó szerint a felkészülés elég volt ahhoz, hogy jó formába kerüljön és már nagyon várta, hogy a páston lehessen. Az elődöntőben és a döntőben találkozott kiemelt, erős ellenfelekkel, köztük a koreai Kim Dzsonghvannal az elődöntőben, majd a grúz Sandro Bazadzéval a döntőben. Ellenük többször küzdött már világbajnokságokon, olimpiákon, ezért kíváncsi volt, most milyen ritmussal, akciókkal tudja meglepni őket.

"Most náluk van a labda, hogy mit tudnak velem kezdeni"

– mondta a kardozó.

Szilágyi Áron elmondása szerint a koreai vívó elleni elődöntő kifejezetten nehéz volt, mert ellenfele vezetett az elején, és onnan kellett építkezni. Jól jöttek edzőjének, Decsi Andrásnak a tanácsai, ennek köszönhetően meg tudta fordítani az asszót. Sandro Bazadze ellen fordítva történt: olyan stratégiával tudta meglepni az elején, amit a grúz versenyző még nem látott tőle, így végig vezetve meg tudta verni őt 15-10-re.

Szilágyi Áron a december 16-án kezdődő országos bajnokságon nem indul, mert a sarka és a könyöke "nincs tökéletes állapotban", és inkább a következő évi versenyekre koncentrál. Január közepén újabb Grand Prix-versenyen indul, majd az áprilisi kvalifikációs időszakban is százszázalékos erőnlétben szeretne lenni.

Bár Szilágyi Áron egyéniben vezeti a világranglistát, ez nem ad hozzá a kvalifikációhoz, ugyanis a csapattal szeretné megszerezni az olimpiai kvótát. Ez azt jelenti, hogy a csapat világkupákon, Európa- és világbajnokságokon kell jól szerepelnie a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás négyesnek. A szezont jó pozícióból, a világranglista második helyéről indítják a koreaiak mögött, és legalább ezt a pozíciót meg kellene tartani a biztos párizsi induláshoz.

A sportoló azt mondta: a júliusi világbajnokság után is lesz pihenő. "Kell is, mert már érzem azt, hogy lassan 33 éves vagyok, és szükségem van a regenerációra" – mondta, hozzátéve, hogy lépcsőfokról lépcsőfokra haladnak a felkészülésnél. A kvalifikációs időszak tulajdonképpen két fél szezonon ível át, de nem ettől teszik függővé a felkészülést.

Bár egyéniben minden versenyen remekelt már Szilágyi Áron, a csapattal elért eredményekre is büszke. Az elmúlt években sokszor a "saját tudásukat túlszárnyalva" kerültek a döntőbe vagy értek el dobogós helyet. Motiváltak, és nagyon szeretnének továbbra is versenyben lenni az érmekért.

"Ugyanazok a célok, mint egyéniben: sikeresnek lenni a milánói világbajnokságon, illetve hogy a kvalifikációt megszerezzük, és Párizsban minél jobban szerepeljünk"– mondta a háromszoros olimpiai bajnok és világbajnok kardozó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke. A magyar tőzsde viszont fittyet hány a gyenge nemzetközi hangulatra, és új csúcsot döntött, részben a Mol ralijának köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×