Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
313.18
bux:
150564.06
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Pixabay

Megkongatták a vészharangot a Magyar Tenisz Szövetségben

A végrehajtók többszáz milliót emeltek le a számlákról.

A Magyar Tenisz Szövetség elnöke, Lázár János megerősítette, hogy augusztus 26-án az A-Z Tenisz Produkció Kft. kezdeményezésére végrehajtók emeltek le a szervezet négy folyószámlájáról több mint 500 millió forintot. Az eljárást a cég 2020. július 27-én, a szövetség tisztújításának napján kezdeményezte.

„A vállalkozás eljárása nyilvánvalóan rosszindulatú és ellehetetleníti a Magyar Tenisz Szövetség napi működését, veszélybe sodorja a versenyek megrendezését, a sportolóknak és egyesületeknek juttatott támogatások kifizetését” – emelte ki az elnök a közleményben.

Lázár János emlékeztetett arra, hogy ő és az új elnökség mintegy 3,5 milliárd forintos adósságot vett át, de az új vezetés a konszolidáció során mindenkivel együttműködésre törekszik. Az A-Z Tenisz Produkció Kft. azonban eljárását megelőzően nem kereste meg a azövetség új vezetését, nem kezdeményeztek tárgyalást a vitatott számlák kifizetése kapcsán.

Augusztus 13. napján a Nemzeti Adó és Vámhivatal házkutatást tartott a teniszszövetségnél, és a végrehajtást kezdeményező cégnél, ahol az A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel kötött szerződéseket foglalták le. Alapos a gyanú arra, hogy a vállalkozás bűncselekményt követett el, megkérdőjelezhető a számlák tartalma, teljesítése, ár-érték aránya – közölte Lázár János.

„A Magyar Tenisz Szövetség arra kéri az A-Z Tenisz Produkció Kft. ügyvezetését, tulajdonosát és a mögötte álló szereplőket, hogy a szervezetünk számlájáról leemelt több mint 500 millió forintot haladéktalanul juttassák vissza. Mindenki tudja ebben az országban, hogy ezért a pénzért nem dolgoztak meg. Közbeszerzés nélkül elnyertek egy megrendelést, amelyért óriási összegeket követelnek, túlszámlázva az elvégzett munkájuk ellenértékét. Egészen bizonyos, hogy ezt a folyamatban lévő nyomozás is fel fogja tárni” – olvasható a közleményben.

Az elnök hozzáteszi, hogy a ténylegesen elvégzett munka valós ellenértékét minden hitelezőnek ki fogják fizetni, de nem fognak semmilyen nyomásnak engedni, amely a Magyar Tenisz Szövetség kifosztásának folytatására vonatkozik.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a bank tájékoztatása alapján a végrehajtó két számlát 612-612 millió forinttal, egyet 44 millió forinttal terhelt meg. Mivel ennyi pénz nem állt rendelkezésre a számlákon, mostantól minden beérkező utalás a végrehajtóé lesz. Ráadásul a végrehajtó elsőre rossz bankszámlát, a Magyar Kézilabda Szövetségét terhelte meg.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Érik a fordulat a forintban?

Érik a fordulat a forintban?

Az amerikai infláció és termelői infláció egyaránt a várakozások alatt alakult a héten, ami a kamatemelési várakozások kiárazódását indította el. Ez kedvező a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint számára, amelynek árfolyama már elkezdett lefelé oldalazni az euróval és a dollárral szemben. Az amerikai kötvényhozamok ugyanakkor továbbra is magasan ragadtak, ami egyelőre gátat szab a dollár érdemi gyengülésének. A piaci figyelem most az európai GDP-adatokra és a fontos amerikai konjunktúramutatókra irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 14. 11:44
×
×