INFORÁDIÓ 
2020. szeptember 23. szerda
Tekla

forma-1

wéber gábor

robert kubica

Robert Kubica, a Williams lengyel versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen 2019. augusztus 2-án.

Wéber Gábor: Kubicáé nem egy hollywoodi történet

InfoRádió

Az egyik korábbi közönségkedvenc, Robert Kubica volt idén a leggyengébb pilóta a Forma-1-ben – mondta az InfoRádiónak Wéber Gábor kommentátor. Arról is beszélt, hogy hiba volt a visszatérése, és ezt már hónapokkal ezelőtt maga Kubica is belátta.

Robert Kubica a 2011-es ralibalesete előtt akár a három legjobb pilóta között is lehetett a Forma-1-es mezőnyben (nyert futamot, tizenkétszer volt dobogós, volt összetett negyedik), és hosszú évek munkájával elérte, hogy a 2019-ben szezonban ismét ott lehetett a világbajnoki mezőnyben, de ezen felül nem jutott neki sikerélmény. Mindössze egy pontot szerzett, a német nagydíjon két büntetés után utólag léptették előre a 10. helyre, ez az év végén a 19. helyre volt csak elég. Már szeptember 19-én bejelentette, hogy az év végén távozik a Williamstől.

"Robert Kubica nem volt való ebbe a mezőnybe.

Ha az autóján nem az ő neve szerepelt volna, akkor már a második-harmadik versenyhétvége után azt kérdezte volna mindenki, hogy miért erőlteti ezt az embert a Williams" – mondta Wéber Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Forma-1-es kommentátor azért is sajnálja, hogy így alakult, mert Kubica az egyik kedvence volt. Az oka szerinte egyszerű.

"Kicsit a mi kutyánk kölyke.

Mi, ebben a régióban sokkal jobban megértjük, hogy milyen nehéz Lengyelországból bekerülni a Forma-1-be, és megállni az embernek a helyét.

Szponzorpénzt szerezni, és összerakni egy ilyen karriert. Kubicának sikerült, csak kettévágta ez a ralis sérülés. Utána már nem volt a régi önmaga" – vélekedett Wéber Gábor, és úgy látta, hiába lett WRC2-es világbajnok, hiába próbálkozott kitartóan, és tért is vissza, de ez a Forma-1-ben már kevés volt.

"Drukkoltam neki, de a sportág csúcsán már nincs bocsánat, itt már nem lehet dajkálgatni senkit, ez nem egy hollywoodi történet" – mondta, és hozzátette, ez már látszott a szezon elején, sőt tavaly azt jósolta, hogy Kubica lesz az év csalódása.

Wéber Gábor szerint ebben a történetben ennyi volt. Meg kellett próbálnia Kubicának, mert különben nem tudta volna elengedni a Forma-1-et. Szezon közben ő is rájött, de akkor már nem lehetett belőle kifarolni.

A teljes interjút kedd este hat óra után az InfoRádió Aréna című műsorában hallgathatják meg.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Kapcsolódó hang

Wéber Gábor Robert Kubicáról
 
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018