eur:
393.77
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Kozák Danuta a célban a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntőjében a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 18-án. A magyar kajakos megvédve címét aranyérmet nyert.
Nyitókép: Kovács Tamás

Nem volt vita Kozák Danuta ügyében, de az olimpia más

A világbajnokság és a szeptemberi olimpiai tesztverseny segíthet meghatározni, hogy hány számot vállalhat egy kajakozó a tokiói ötkarikás játékokon – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta a riói játékokon és a tavalyi világbajnokságon három számban indult, a minszki Európa Játékokon négy számban is állt rajthoz, bő két hét múlva, a szegedi világbajnokságon azonban csak két számot vállalhat, a négyesben nem lesz benne.

Már a felkészülés elején leültek Kozák Danutával, elsősorban Hüttener Csaba szövetségi kapitány, hogy egyeztessenek arról, hogy csak két számban indul a szegedi világbajnokságon – mondta Schmidt Gábor, a szövetség elnöke, aki emlékeztetett, hogy a válogatási rendszer ősz óta ismert, ebben egyértelműen kimondták, hogy aki párosban indul, az ne legyen tagja a négyesnek, mivel így lehet a kvótákat maximalizálni.

Kozák Danuta tavaly egyesben és párosban is kiválóan versenyzett, az eredmények pedig azt mutatják, hogy Csipes Tamara könnyedén vissza tud kerülni a négyesbe,

"tavasszal egyértelműen látszott, hogy ott van a topon", így ez látszott a járható útnak, fogalmazott az elnök. Vagyis nem volt vita, vagy meglepetés, a végleges döntést azonban az Európai Játékok utánra hagyták.

Schmidt Gábor úgy gondolja, a jövőben is közös döntés fog születni Kozák Danuta, az edzője, valamint a szövetség kapitány között arról, hogy a versenyző például hány olimpiai számban indulhat. Persze

az olimpia azért kicsit más,

jegyezte meg, mert ott minden második nap vannak döntők, a női kajak számok is jól el vannak osztva, ami azt jelenti, hogy három számot bátran bevállalhat egy jól felkészült versenyző, mint ahogyan Kozák Danuta ezt Rióban tette is.

Miután az új rendszerben egy versenyszámban egy nemzetből két versenyző vagy egység is rajthoz állhat, Hüttner Csabának azt is mérlegelnie kell majd, hogy a női csapatban hogyan engedi a duplázásokat, emlékeztetett Schmidt Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×