Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Babos egyesben döntőbe jutott, de a párostól visszalépett

Az első helyen kiemelt Babos Tímea a vártnál simább mérkőzésen jutott be a fináléba egyesben a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán, a páros elődöntőtől viszont partnerének, Lucie Safarovának a sérülése miatt visszaléptek.

A világranglistán 33. magyar játékos a szombati első elődöntőben a harmadikként rangsorolt német Julia Görgesszel (56.) csapott össze, akivel párosban sok csatát vívtak már partnerként, de egyesben még sosem találkoztak. A 23 esztendős Babos és öt évvel idősebb ellenfele kiegyenlített első szettet játszott stabil adogatójátékokkal, mígnem a hazai kedvencnek 5:4-nél szettlabdája volt. Ezt Görges hárította, ám 6:5-ös hátrányban már nem tudta megismételni, és 15-40-nél egy tenyerest a hálóba ütött, így 56 perc alatt Babosé lett a nyitószett (7:5).

A magyar játékos a második játszmában ott folytatta, ahol az elsőt abbahagyta: rögtön elvette Görges adogatását. A német megroppanni látszott, egyre többet rontott, és néhány perc múlva ismét elbukta a szerváját, 4:0-nál úgy tűnt, hogy kézben van a meccs. Babos remek adogatójátékkal alakította az állást 5:0-ra, majd a német becsületgémje után kiszerválta a meccset, amely 1 óra 22 percig tartott.

"Élmény volt hazai közönség előtt döntőbe jutni, köszönöm mindenkinek, most a könnyeimmel küszködök" - mondta a győzelem után a soproni teniszező, majd az MTI-nek hozzátette, maga sem várta, hogy ennyire jól adogat, és ellenfele bréklabdáig sem jut el a meccsen. "Picit szenvedtem az elején az ő szerváival, aztán amikor kihagytam a lehetőségeimet, akkor mérges is lettem magamra, de összeszedtem magam, agresszíven játszottam, és onnantól már én uraltam a meccset. Hihetetlen, hogy itt, Budapesten tört meg a jég, és elkezdtem mérkőzéseket nyerni."

Babos ellenfele a vasárnap 13 órakor kezdődő fináléban a másodikként rangsorolt Lucie Safarova (47.) lesz, akitől kikapott eddigi két találkozójukon.

"Lucie ellen rá kell éreznem a ritörnökre, nem egyszerű fogadni a balkezes szerváit, de eleget láttam már játszani, és tudom, hogy mik a gyenge pontjai. Mindkét eddigi meccsünk szoros volt, de ha úgy szerválok, mint ma, akkor sok bajt tudok okozni neki" - tette hozzá.

A magyar és a cseh játékosra egymás oldalán párosban is elődöntő várt, az első helyen kiemelt duó ellenfele az ausztrál Arina Rodionova és a kazah Galina Voszkobojeva lett volna, csakhogy a hivatalos bejelentés szerint Safarova lábsérülés miatt visszalépett, így nem játsszák le a meccset.

Eredmények:

elődöntő:

Babos (1.)-Görges (német, 3.) 7:5, 6:1

korábban:

Safarova (cseh, 2.)-Witthöft (német) 6:4, 6:3

páros, elődöntő:

Rodionova, Voszkobojeva (ausztrál, kazah)-Babos, Safarova (magyar, cseh, 1.) játék nélkül

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×