Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.75
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző

Hajdu János: "Dobtam egy hátast"

Hajdu János lett a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya.

A szakvezető megbízatása 2009. június 30-ig, vagyis az Európa-bajnoki selejtezők végéig szól.

A szövetség szakmai igazgatói posztját is betöltő Hajdu János legutóbb a női válogatottat irányította, és a pekingi olimpián negyedik helyen végzett az együttessel, míg korábban már a férfi nemzeti együttes mellett is dolgozott.

Elődjének, Skaliczky Lásznónak augusztus végén járt le a szerződése.

A sportági szövetség elnöksége két hete már megpróbált kapitányt választani a férfi válogatott élére, akkor Mocsai Lajos, a Veszprém trénere tűnt befutónak, de - előterjesztés híján - végül is nem született döntés. Nem sikerült közös nevezőre hozni az álláspontokat az edző, a klubja és a szövetség között.

Hajdu is Mocsainak szurkolt

Hajdu János a kinevezését követően elmondta, Mocsai Lajos küldött egy levelet a szövetség vezetőségének, amelyben jelezte, nem tudja vállalni az esetleges felkérése esetén a feladatot.

"Dobtam egy hátast, nagyon meglepett, hogy Mocsai Lajos visszalépett a jelöléstől" - mondta Hajdu János az InfoRádiónak. Kifejtette: egy hónapja az utánpótlás-válogatottakkal dolgozott, és szurkolt Mocsai Lajosnak, bízott benne, hogy sikerre viszi a férfi csapatot.

A veszprémi vezetőedző visszalépése után a szövetség elnökének és főtitkárának gyorsan kellett dönteni, és feltették neki a kérdést, hogy vállalná-e a megbízatást, ugyanis több klub szerint is megfelelő személy erre a posztra.

"Meg kell csinálnom ezt a nehéz évet, nem táncolhatok ki belőle" - emelte ki Hajdu János. Hozzátette: megtisztelő, de egyúttal nehéz feladat vár rá.

A válogatott október 29-én, Görögországban megkezdi Európa-bajnoki selejtezősorozatát.

A veszprémi férfi együttest irányító Mocsai Lajos azt mondta: a veszprémi munkára szeretne koncentrálni, és mellette még tanári állása is van, ezért jobb a válogatott számára, ha most nyugalomban készülhet.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×