Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
308.17
bux:
133477.87
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Turi: Lacit nem vitte el semmilyen forgatag

Elégedetten és büszkén nyilatkozott a Pekingben szerzett három ezüstéremről Cseh László trénere, Turi György, aki nem tudja eldönteni, melyik ezüst a legértékesebb számára. Az úszó teljesítménye még edzőjét is meglepte, mint mondta, Laci fizikailag és lelkileg is felkészült a megmérettetésekre.

Melyik második helyezést tartja a legtöbbre?

Nem tudok választani. A 400 vegyest azért, mert egy csodálatosan lüktető verseny volt, ahol 50 méterenként változott a pillanatnyi állás. A 200 méteres pillangóban hatalmas időt úszott Laci, és talán a világ második-harmadik legjobb idejét érte el. De annak ellenére, hogy külső szemlélőnek a 200 vegyesen javított a legkevesebbet, és az egy csúnya úszásnak tűnt, az egy taktikai csata volt, amit megnyertünk. Mindhárom versenyszámra egyformán büszke vagyok.

Meglepte valamivel önt?

Maga a teljesítménye lepett meg, hogy ennyire profi, ennyire intelligens viselkedést nyújtott tíz napon keresztül. Ez a gyerek nyolc órakor lefeküdt, hogy pihenjen, és arra gondolt, mi lesz majd, ha jön a nagy verseny. Nem mászkált el sehová, mint mások, annyit evett, amennyit kellett. Nem vitte el semmilyen forgatag. Nagyon szépen felkészült fizikailag és lelkileg is, csak le a kalappal előtte.

Volt valamilyen ünneplés az utolsó szereplés után?

Nem, semmilyen ünneplés nem volt. Nem szokása a kint lévő csapat tagjainak, hogy itt ünnepeljünk. Hazamentünk, jót vacsoráztunk a büfében és aludtunk egyet.

Londonra mik a célok?

Már London? Hagy pihenjünk egy kicsit! Majd megmondom egy hónap múlva.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordul, a veszteség sem marad a közszférán belül.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
A Fed következő csatája a mérlegéről szól, nem a kamatokról

A Fed következő csatája a mérlegéről szól, nem a kamatokról

A piacok hajlamosak úgy tekinteni a Federal Reserve-re, mint egy intézményre, amelynek elsődleges fegyvere a kamatpolitika. De mi van akkor, ha a következő évek monetáris politikai csatája valójában nem kizárólag a kamatokról, hanem legalább annyira a jegybank mérlegéről szól? Háromrészes cikksorozatunk második részében azt vizsgáljuk meg, hogy a Fed mérlegének leépítése miért lehet az egyik legfontosabb monetáris politikai kérdés a következő években, és miért sokkal nehezebben megvalósítható, mint első pillantásra tűnik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×