Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
308.13
bux:
133114.74
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Róth: "Bármire képes lehet a csapat"

A magyar női kézilabda-válogatott 34-30-ra verte Romániát, így bejutott az elődöntőbe. A magyar együttes az orosz csapattal mérkőzhet a fináléba jutásért.

Mindenki tudta, hogy a csapat ilyen teljesítményre is képes, szerencse, hogy éppen most, a négy közé jutásért sikerült felszabadultan és jól játszani - mondta az InfoRádiónak Róth Kálmán kézilabdaedző.

A románok tartanak a magyar játékosoktól válogatott és nemzetközi szinten is. A két felkészülési mérkőzés, amit ellenük játszott a magyar csapat, jó alkalmat adott arra a szakmai vezetésnek, hogy kiismerje az ellenfelet - tette hozzá a szakértő.

Alapvetően meghatározta az eredményt a két kapus teljesítménye: Pálinger nagyszerű formában védett, a román hálóőröknek azonban alig sikerült lövést hárítaniuk. Ezt jelezte az is, hogy a végén a román játékosok elbizonytalanodtak és nem mertek átlövésekkel próbálkozni; emiatt a magyaroknak sikerült kikapcsolniuk a veszélyes játékosokat - magyarázta Róth Kálmán.

Győzhetnek

Ferling Bernadettről mindenki tudta, hogy kiváló képességű játékos - mondta az edző, aki szerint most találták meg neki azt a posztot, amely az ő tudásának megfelelő. Azzal, hogy Görbicz Anitát a románok kikapcsolták a játékból, Ferling irányító szerepbe került. Kovacsicz Mónikának ugyanakkor nagyon feküdt a román kapusok technikája, így láthatóan nagyon tudatosan lőtte a ziccereit - fűzte hozzá a szakértő.

Róth Kálmán szerint a négy közé jutásért az oroszokkal meccselő franciák nem olyan gyengék, ahogyan eddigi eredményeik mutatják. Az edző ugyanakkor úgy véli: ha mégis az orosz válogatottal játszanak a magyarok a fináléba kerülésért, azt is meg tudják nyerni. (Közben eldőlt: az oroszokkal mérkőzünk, hiszen a Franciaország-Oroszország párharcot ők nyerték.)

"Bármire képes lehet ez a csapat, a kérdés csak az, hogy tudjuk-e ezt a formát továbbvinni" - mondta Róth Kálmán, aki szerint az elődöntőben nagyon felszabadultan játszanak majd a lányok az eddigieknél.

"Az oroszoktól elvárható eredmény az olimpiai győzelem; most már minden mérkőzés egy külön jutalom lesz számunkra, ami plusz lélektani előnyt jelenthet" - fűzte hozzá a szakértő.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordul, a veszteség sem marad a közszférán belül.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×