Infostart.hu
eur:
392.87
usd:
339.86
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Az olimpia főszervezője a világ egyik legbefolyásosabb embere

Liu Csi, a Pekingi Olimpia Szervezőbizottságának elnöke minden valószínűség szerint nagy befolyásra tesz szert a játékok megrendezésével. A mérnöki végzettségű pártilletékes korábban a kínai főváros polgármestere is volt.

Liu Csi, kommunista - ezzel a szűkszavú megjelöléssel kezdődik a Pekingi Olimpiáért felelős legnagyobb hatalmú kínai illetékesre mutató link a Wikipédiában.

Liu valóban a kormánypárt, sőt, a nagyhatalmú politikai bizottság tagja, egykori pekingi főpolgármester és a főváros párttitkára, aki rendhagyó módon csak 33 éves korában lépett be a Kínai Kommunista Pártba.

Ami viszont ennél érdekesebb a külvilág számára ezekben a napokban, hogy az ő nevéhez fűződik az olimpia megszervezése.

A kínai pártvezetés világossá tette, hogy "tökéletes" olimpiát akar, és az egyesek számára akár idegösszeomlással járó "megtiszteltetés" Liunak jutott. Nem mintha ellenkezett volna, mert főpolgármesterként már több mint nyolc éve lobbizott a rendezési jogért, többek között a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál.

A Time értékelése és egy anekdota

A Time magazin nemrég a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolta Liut, és egy anekdotával is szolgált róla.

Néhány hónapja, egy tavaszi reggelen egy pekingi buszmegálló előtt álló sor végén tűnt fel a mosolygós főszervező, és megköszönte az embereknek, hogy kulturáltan várakoznak. A 64 éves, de fiatalos, és még mindig szénfekete hajú, acélmérnöki végzettségű politikus számára annyira fontos, hogy Peking jó arcát mutassa a külföldi látogatóknak, hogy az olimpia előtt minden hónap 11 napját a "kulturált sorbaállás napjává" nyilvánította.

Az olimpiai főnök emellett hadjáratot folytatott a köpködés, a büdös taxik, a koszos vécék ellen, és angol alapkifejezések megtanulására sürgette polgártársait.

A 40 milliárd dolláros büdzsé felett rendelkező Liu nevéhez fűződik a forgalom ritkítása és a légszennyező gyárak leállítása, hogy így fékezzék meg a szmogot. Õ felügyelte az olimpia idejére elkészült ultramodern épületek, így például a híres "Madárfészek" stadion építését is.

A nemzetközi jogvédő szervezetek számára azonban Liu már-már démoni alak. Azzal vádolják, hogy városvezetőként elrendelte a Tienanmen téri emlékezők elleni kemény fellépést, és üldözte a Falungong vallási szektát.

2004-ben egy San Francisco-i bíróság "kínzás és a pekingi rendőrség által elkövetett emberiség elleni bűntettekért" mondta ki felelősnek, de nem tudott ellene eljárást indítani.

Liut már eddig is "nehézsúlyú politikusként" jellemezték, de az olimpia után befolyásának további növekedésre lehet számítani - feltéve, ha az Kína számára gördülékenyen zajlik le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hormuzi-szoros: Trump türelmetlen, gyorsítani próbál a NATO

Hormuzi-szoros: Trump türelmetlen, gyorsítani próbál a NATO

Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte, a NATO-főtitkára vasárnap amerikai médiumoknak adott interjúkban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×