Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Tihanyban és Siófokon parádéznak a Forma-1-es autók

Az eddigi jegyeladási adatok alapján a tavalyinál jóval több néző várható a jövő hétvégi Forma 1-es Magyar Nagydíjra. A verseny siófoki sajtótájékoztatóján elhangzott az is, dolgoznak azon, hogy meghosszabbítsák a verseny 2011-ig érvényes szerződését.

Idén nem a fővárosban, hanem Siófokon és a Balatonon, illetve a tó felett lesz a Forma-1-es futam előtti parádé - mondta Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke a jövő hétvégi Magyar Nagydíj tájékoztatóján.

A jövő csütörtöki felvonuláson a Red Bull és a Toro Rosso autói indulnak majd útnak a Tihanyi Apátságtól, a hegyoldalon lefelé egészen a kompkikötőig száguldanak, ezt követően pedig hajóval a déli partra viszik őket. Eközben a Red Bull légi bemutatóját élvezhetik a szurkolók. Siófokon már a teljes város lezárásával róják majd a köröket. A három pilóta Gerhardt Berger, Sebastian Bourdais és Palik László lesz.

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter kiemelte: a Balaton Magyarország turisztikai zászlóshajója, míg a Forma-1-es futam az ország első számú sportattrakciója, így azon dolgoznak, hogy meghosszabbítsák a verseny 2011-ig érvényes szerződését. Elhangzott: előrehaladott tárgyalások folynak Bernie Ecclestone-nal, a száguldó cirkusz első emberével annak kapcsán, hogy további öt évvel meghosszabbítsák a megállapodást.

A jegyértékesítést végző cég vezetője arról számolt be, hogy eddig 25 százalékkal több bevétel folyt be, mint tavaly ilyenkor. Ez nem kis részben a lengyel szurkolóknak köszönhető, a várakozások szerint 25 ezren buzdítják majd Robert Kubicát Mogyoródon. Várhatóan megdől a 2000-ben felállított 12 millió eurós bevételi rekord.

A szervezők egymilliárd forintért fejlesztették a mogyoródi létesítményt. A paddock méreteit alaposan megnövelték, a pálya 6-os és 7-es kanyarjában új rázóköveket kellett elhelyezni, a célegyenesre ráfordító kanyart pedig már műfű vesz körül.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Érdekes hármas csata elé nézünk az országgyűlési választásokon a Dunaújváros központú, és tíz kisebb települést is tartalmazó Fejér vármegyei 4-es számú egyéni körzetben. A Tisza Párt „arca”, Nagy Ervin csap össze a jelenlegi fideszes képviselővel, Mészáros Lajossal, de beleszólhat a versenybe a DK-s színekben induló dunaújvárosi alpolgármester, Szabó Zsolt is.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap Irán ENSZ-tengerészeti ügynökségének képviselője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×