Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Angyal: Szomorúság ül a szemükben, de tudják, mi a dolguk

Egy számban vállalta az indulást a pekingi olimpián Kozmann György, a kedden elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György társa - mondta az InfoRádiónak a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. A világbajnok sportoló a 21 éves Kiss Tamással párosban 1000 méteren indul, míg 500 méteren a Sáfrán Mihály, Sáfrán Mátyás kettős vesz részt az augusztusi játékokon - tette hozzá Angyal Zoltán.

"Nem szakmai alapon született meg a döntés, de ebben a helyzetben, azt hiszem, ez érthető" - mondta az InfoRádiónak a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, miután kiderült, hogy Kozmann György, a kedden elhunyt Kolonics György társa 1000 méteren Kiss Tamással indul, míg 500-on a Sáfrán testvérpár áll rajthoz.

Angyal Zoltán hozzátette: kedd óta többször beszélt Kozmann Györggyel, és nagyon örül, hogy a kenus vállalta az olimpiai részvételt. A szövetségi kapitány úgy véli: a sportoló jövője szempontjából ez volt a megfelelő döntés. "Itt már, sajnos, nem aranyéremről, helyezésekről, meg pontokról van szó, hanem az emberi tényezőről" - hangsúlyozta a szakember.

Angyal Zoltán hozzátette: ezért fogadta el Kozmann György döntését, azt, hogy Kiss Tamással szeretne indulni. A 21 éves kenus - akárcsak Kozmann és Kolonics - Ludasi Róbert csoportjában edz, a kapitány szerint "mentalitásában és hozzáállásában nagyon korrekt versenyző" - magyarázta a szövetségi kapitány.

Túl sok lett volna Kozmann Györgynek, ha 500-on is elindul, ezért nyilvánvaló volt, hogy e számban a tartalék kettős, Sáfrán Mihály és Sáfrán Mátyás áll majd rajthoz - mondta Angyal Zoltán. "Tudom, hogy szakmailag közelebb áll hozzájuk az 1000 méter, de ebben a helyzetben nem a szakmai kérdések domináltak, hanem az emberi tényező" - szögezte le a szövetségi kapitány.

Angyal Zoltán elmondta: szerdán ellátogatott a Szolnokon készülő női és férfi kajakosokhoz, hogy elbeszélgessenek a történtekről. "Nagyon nagy szomorúság és félelem ül a szemekben, de keményen végigcsinálták az edzéseket, és tudják, mi a dolguk. Megpróbálják túltenni magukat a fájdalom pillanatain", és minden erejüket az olimpiai szereplésre fogják fordítani, Koló emlékére - fűzte hozzá a szakember.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hiába a rekordokat döntő árverések,  nincs minden rendben a műkincspiacon

Hiába a rekordokat döntő árverések, nincs minden rendben a műkincspiacon

Parádés évzárásnak lehettünk tanúi a műtárgypiacon, az utolsó nagy árveréssorozaton New York-ban minden összejött, kivételes, ritkaságokban gazdag gyűjtemények kerültek szinte varázsütésre kalapács alá, és a vásárlók nem voltak hálátlanok. A nagy aukciósházak mérlege látványosan alakult, és az elemzők három évnyi kopp után, ismét aranykort emlegettek. A józanabb elemzők, igaz nem túl hangosan, de arra figyelmeztettek, hogy a látványos, a műkereskedelmet valóban húzó eredmények „felül” születtek, deréktájon inkább a hajdani esztelen árak kiigazítását lehet megfigyelni, míg a spekulánsok kedvenc terepét jelentő, olcsó befektetést kínáló kortársak mintha elvesztették volna vonzerejüket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×