Infostart.hu
eur:
393.42
usd:
340.55
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia

Angyal Zoltán: "Fábiánné még a köszönésemet sem fogadja"

A Magyar Kajak-kenu Szövetség soha nem lépett közbe az edzők és a versenyzők vitájába - mondta szerdán az InfoRádiónak a szövetség elnöke a Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából távozott kajakozók ügyéről. Nyilatkozott a szövetségi kapitány is, aki hangsúlyozta: személyesen gondoskodik arról, hogy Kovács Katalin új edzőjével ideális körülmények között készülhessen az olimpiára.

A szövetség feladata, hogy amennyire csak lehet, nyugodt feltételeket biztosítson a versenyzőknek. Ebbe beletartozik az edző, a pénz, a médiakommunikáció, a pszichológia és a helyszínek - mondta szerdán a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke.

Baráth Etele elmondta: az elmúlt években a szövetség semmilyen eszközzel nem lépett közbe a versenyzők és edzők munkájába, illetve vitájába. Ezt a sportág eredményessége igazolta, hiszen a versenyzők hihetetlenül felkészültek, az edzőik pedig világszínvonalúak. A közöttük lévő viszonyokat nem lehet kívülről meghatározni - hangsúlyozta a vezető.

Angyal Zoltán, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya hozzátette: a Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából tegnap távozó Kovács Katalin lépese 80 nappal az olimpia előtt bátor döntés volt, de biztos abban, hogy új edzőjével, Sári Nándorral is fel tud készülni.

Angyal Zoltán szíve szerint megkeresné Fábiánné csoportját is, mert a versenyzőkkel nincs semmilyen problémája, de az edzőnő még a köszönését sem fogadja. Így nagyon nehéz megtalálni a kommunikáció módját - véli a kapitány, aki hozzátette: a szövetség az edzőnő maradék csoportjának minden segítséget meg fog adni, hogy ugyanolyan körülmények között és ugyanolyan lehetőségekkel tudjon készülni az olimpiára.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Borvendég Zsuzsa az Arénában: a Mi Hazánk népszavazással kilépne az EU-ból, ha nem a jobboldal nyer a 2029-es EP-választáson

Borvendég Zsuzsa az Arénában: a Mi Hazánk népszavazással kilépne az EU-ból, ha nem a jobboldal nyer a 2029-es EP-választáson

A választásig hátralévő időre sorozatot indított az InfoRádió, hogy a kutatások szerint parlamenti bejutásra esélyes pártok politikusait, szakpolitikusait a kötelező belpolitikai kérdések mellett gazdasági terveikről és külpolitikai megfontolásaikról is kérdezzük. A Fidesz–KDNP, a Mi Hazánk és a DK elfogadta a meghívást, a Tisza Párt nem kívánt élni az alkalommal. Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője, a párt képviselőjelöltje pártja külpolitikai elképzeléseiről adott tájékoztatást.

Titkos sejtek, az iráni rezsim rendszerének alappillérei ellen vív keserves harcot Izrael

Az iráni konfliktus részeként az izraeli légierő újabban az iráni félkatonai szervezet, a Baszidzs utcai ellenőrzőpontjait is támadja. E szervezet tagjai civil ruhában, arctalanul cselekszenek, az irániak pedig a bőrükön érzik a szervezet brutalitását, ezért sokan elégedetlenek. Az iráni rezsim „szemeit és füleit” is igyekszik most Izrael meggyengíteni, de a cél elérése igencsak nehézkes.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, Teherán még csak tárgyalni sem hajlandó a Hormuzi-szoros újranyitásáról – Híreink az iráni háborúról pénteken

Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, Teherán még csak tárgyalni sem hajlandó a Hormuzi-szoros újranyitásáról – Híreink az iráni háborúról pénteken

Péntekre virradóra folytatódtak a támadások Izrael és Irán között, miközben a perzsa állam továbbra is drón- és rakétacsapásokat hajt végre az arab öbölországok ellen. Az iráni média szerint péntek reggel egy támadásban életét vesztette az iráni Forradalmi Gárda szóvivője, Ali Mohammad Naeini. Az izraeli hadsereg később megerősítette az értesülést. Péntek reggel nyilatkozatot tett közzé Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei, az iráni hírszerzési miniszter napokkal korábban bekövetkezett megölése kapcsán. Hámenei szerint sem Irán külső, sem belső ellenségei nem lehetnek biztonságban. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×