Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Továbbra is százszázalékos a Vasas

A férfi vízilabda ob I vasárnapi rangadóján a Vasas 7-5-re legyőzte az Egert a Komjádi uszodában.

Az Euroliga legjobb tizenhat csapata között érdekelt, ráadásul ugyanabba a négyes csoportba sorsolt, idehaza az új idényben is okkal a bajnoki dobogóra igyekvő két együttes vasárnapi találkozója a kölcsönös hibázások jegyében indult, s már a fele is lepörgött az első negyednek, amikor a hazaiak vezetést szereztek, de rögtön utána egyenlítettek a hevesiek.

A második nyolc perc egri találattal kezdődött (1-2), de ekkor is akciók sora pörgött le mindkét oldalon, mire a labda végre egyszer célba ért, mert addig jó három percen át eredmény nélkül kísérleteztek a csapatok. Nehéz eldönteni, hogy inkább a védekezés dicséreteként említhető, avagy inkább a támadójáték kritikájaként róható fel, de tény: összesen három találat született a félidőig.

A harmadik játékrészt Vasas-gól nyitotta, majd vissza is vette a vezetést a hazai gárda, 21 perc elteltével pedig megduplázta előnyét (4-2). Csakhogy a kifejezetten elszántan pólózó Eger nem adta fel, a válogatott center Kis Gábor parádés húzása az egyenlítést jelentette, 5-4-gyel mégis a piros-kékek álltak jobban a zárónegyed előtt.

Amelyre ismét csak az első két felvonás "beszédes gólcsendje" volt a jellemző, mert sem itt, sem ott nem zördült a háló hosszú időn keresztül. Míg nem a Szegedről igazolt válogatott átlövő, Hosnyánszky Norbert a játékrész közepén büntetőből bevette az egri kaput, gyakorlatilag eldöntve a meccs kimenetelét. Még egy-egy gól esett mindkét oldalon, így az angyalföldiek sikerrel tartották otthon a két bajnoki pontot, így már-már őszi bajnoknak is tekinthető az ob I-et veretlenül vezető Vasas.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×