eur:
393.82
usd:
365.06
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Vesztegetési botrány az európai futballban

Hét Európa-bajnoki selejtezőt, s 21 barátságos labdarúgó-válogatott mérkőzést játszottak a hét közepén, külföldön. Az Eb-selejtezők legnagyobb meglepetését a németek ciprusi döntetlenje okozta, a további találkozók közül külön is említést érdemel az olaszok és az angolok döntetlenje, valamint a brazilok furcsa győzelme.

Meglepő módon játékosai fáradságára és a koncentráltság hiányára hivatkozott Joachim Löw, a világbajnoki bronzérmes német válogatott kapitánya a Cipruson elért 1-1-es döntetlen után. A németek, amióta Löw átvette a gárdát a nyári vébé után Jürgen Klinsmanntól, a hatodik mérkőzésüket játszották, s most először nem tudtak nyerni.

Győztek korábbi három Eb-selejtezőjükön is, így tíz ponttal vezetik csoportjukat. Nincs tehát - az ő szempontjukból - baj, ám beigazolódott, hogy a hat kulcsjátékosa nélkül felálló német csapat szurkolóit nem ok nélkül intette Löw óvatosságra a találkozó előtt.

A szurkoló a trikója alá dugta a labdát


A németek gólját a 75. válogatottságát ünneplő, a válogatottban már 35 találatnál járó Michael Ballack, a ciprusiak egyenlítő gólját Jannakisz Okkasz szerezte. A meccs egyik legemlékezetesebb jelenete - sajnos - nem valamelyik klasszis nagyszerű megmozdulása, hanem egy szurkoló magánszáma volt: a szünet után berohant a pályára, a trikója alá dugta a labdát, s elkezdett futni vele...

A ciprusi játékosok egyébként győzelmi prémiumot kaptak a döntetlenért is: fejenként 600 ezer forintnak megfelelő összegben részesültek. A D csoport másik találkozóján az írek kiütötték San Marinót (5-0).

Brazil mesterhármas horvát színekben


Az E csoportban óriási csatát vívott a horvát és az izraeli gárda Tel-Avivban. A mérkőzés hőse déli szomszédunk brazil születésű csatára, Dudu, azaz Eduardo da Silva volt, aki mesterhármassal járult a 4-3-as győzelemhez.

A csoport másik mérkőzésén Oroszország 2-0-ra nyert idegenben, Macedónia ellen. Guus Hiddink, az oroszok holland szövetségi kapitánya elégedetten mondta a mérkőzés után: "Amióta én vezetem a csapatot, most nyújtotta a legjobb teljesítményt."

Politizáltak a Csecsenföldet és Koszovót emlegető szurkolók

Nem volt rossz mérkőzés - de a pályán kívül nagyobb volt a harc, mint a gyepen. A macedón rendőrség 16 oroszt és 3 szerbet letartóztatott, egyébként is a két szurkolótábor "végigpolitizálta" a mérkőzést. A macedón szurkolók "Csecsenföld, Csecsenföld" kiáltásokkal hergelték a vendégeket, akik elővettek egy óriási transzparenst, amelyen a következő felirat szerepelt: "Koszovó szerb föld".

Tízezer eurót ajánlottak

Az A csoportban a finnek a kapusuk, Jaaskalainen pazar védéseivel legyűrték az örményeket (1-0). A lengyelek - kihasználva a hátvéd, Van Buyten hibáját - ugyancsak 1-0-ra nyertek Belgiumban. A találkozó után Jacek Bak, a válogatottjuk egyik legtapasztaltabb tagja bejelentette, valaki meg akarta őt vesztegetni a mérkőzés előtt. A Fakt című varsói lap szerint 10 ezer eurót kapott volna azért, ha szabálytalankodik a saját tizenhatosán belül. (Az immár Katarban futballozó Bak kiválóan beszél franciául, éveken át francia klub tagja volt.)

Rooney végre gólt szerzett


A portugálok simán elintézték a kazahokat (3-0), Simão két, Cristiano Ronaldo egy gólt szerzett.

A barátságos mérkőzések közül kiemelkedett a hollandok és az angolok mérkőzése. Az angolok nyerhettek volna - de Rafael van der Vart a hajrában kiegyenlített. Steve McClaren, a háromoroszlánosok szövetségi kapitánya legfeljebb annak örülhetett, hogy Wayne Rooney több mint egy év után gólt lőtt a válogatott csapatban, s hogy jól mutatkozott be csapatában a 18 éves jobbhátvéd, Micah Richards.

Elano jobb volt, mint Ronaldinho

A brazilok 2-1-re győztek Svájcban - a második góljuk minden szilveszteri összeállításban fő helyen lehet majd, jobbhátvédjük, Maicon pedig a saját kapuját vette be. Ronaldinho csereként állt be, de nem ment neki a játék, sokkal jobban futballozott a posztján kezdő Elano.

Az elefántcsontpartiak semleges pályán, Svájcban győztek a svédek ellen, mégpedig "természetesen" Didier Drogba góljával. Az olaszok hazai pályán gyenge játékkal, csak döntetlenre végeztek a magyar válogatottal egy csoportban szereplő törökökkel szemben.

Henry góllal ünnepelt


A franciák különleges mérkőzést tartottak a görögöket fogadva, a közönség a díszvendégeket, az 1998-as világbajnok és a 2000-es Európa-bajnok legénységet ünnepelte. A mérkőzés egyetlen találatát az egyik "ünnepelt", a kevés még aktív világbajnok egyike, Thierry Henry szerezte. Egy másik veterán, Patrick Vieira 100. meccsét játszotta a Kékeknél.

A szerdai nap egyik meglepetését a román és a spanyol válogatott találkozója hozta. Luis Aragonés mellőzte néhány kulcsjátékosát, például Raúl és Fernando Torres. A vérátömlesztés nem vált be: a románok 1-0-ra győztek Cádizban.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×