eur:
394.05
usd:
364.76
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megsérült az Arsenal új sztárja

Edzés közben vádlisérülést szenvedett, ezért két hétig nem játszhat Tomas Rosicky, az Arsenal cseh válogatott labdarúgója.

A középpályás kiesésével egyben csapatkapitányát vesztette el a cseh nemzeti együttes, amely szerdán barátságos mérkőzésen fogadja Dániát Prágában.

Az Arsenal két fontos bajnokit (Liverpool és Newcastle United), illetve egy BL-találkozót (Hamburg) játszik majd ezen időszak alatt.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×