eur:
393.81
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Magabiztosan nyert a Vasas a Honvéd uszodájában

A Vasas 13-9-re győzött a Honvéd ellen a Kőér utcai uszodában a férfi vízilabda ob I rangadóján. A Vasas ezzel a sikerrel megnyerte a Szuperkupát is.

A szövetség és a házigazda Honvéd megállapodása nyomán a férfi ob I örökrangadója "felülemelkedett" a bajnokságon, és átlényegült olyan mérkőzéssé, amely a hazai Szuperkupa tulajdonosáról is dönteni hivatott, miután az előző idény bajnoka, a Honvéd és a Magyar Kupa-győztes Vasas különcsatáját az elvben legrangosabb honi pólóserlegért eddig nem tudták megrendezni a versenyszezon zsúfoltsága miatt.

A dupla tétet kapott Kőér utcai ütközet úgy indult, hogy mindkét oldalon akadt egy jeles hiányzó: a házigazdáknál a válloperációjából még lábadozó kétszeres olimpiai bajnok Biros Péter, a vendégeknél a bordatöréssel bajlódó Kovács Róbert maradt ki, amúgy a két élcsapat teljes arzenálját mozgósította a szupermeccsre.

Amely az Olaszországból visszaigazolt Szívós Márton remekbe szabott góljával indult, s már az első negyedben akár 4-1-re is elhúzhatott volna a Honvéd, ha 3-1-nél él az emberelőny adta lehetőséggel, de nem tette, így a Varga fivérek jóvoltából tartotta a lépést a hazaiakkal a Vasas (3-2). A második negyedben kétszer is egyenlített az angyalföldi alakulat (3-3, 4-4), majd a Honvédot a Vasasra cserélő ifjú Tóth Márton bal felső sarkos bombagóljával át is vették a vezetést a piros-kékek, akik a félidőre megtartották minimális előnyüket (5-6).

A differencia gyorsan a duplájára, majd még tovább nőtt a folytatásban (5-8), kezdett érni a meglepetés, főleg mert amíg a meccs e szakaszában a Vasas jól, a Honvéd csapnivalóan játszott. Amikor a mesterhármasig jutó Varga Dénes - Steinmetz Barnabás álompasszából - 9-6-ra alakította az állást, a meccs el is dőlt, a hazaiak széteső játékával szemben a gólkülönbségben is érvényre jutott a vendégek energikusabb, bátrabb, dinamikusabb pólója.

A jobban védekező, motiváltabb, és végig kiválóan összpontosító Vasas megérdemelten nyert a sokat hibázó, mentálisan sem a csúcson levő bajnok ellen, megszerezve a bajnoki két pont mellett a hazai Szuperkupát is, visszavágva egyúttal a Magyar Kupa-döntőben elszenvedett 11-7-es vereségért.

A játéknap vidéki rangadóján: Szeged-Eger 7-4.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×