Infostart.hu
eur:
353.82
usd:
310.67
bux:
139790.13
2026. június 28. vasárnap Irén, Levente

Kérdéses a magyar-norvég Eb-selejtező helyszíne

A Puskás Ferenc Stadion gyepszőnyegének állapota miatt egyelőre bizonytalan, hol rednezik szombaton a Magyarország-Norvégia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt - jelentette be Kisteleki István, a magyar szövetség (MLSZ) elnöke.

A sportvezető a délutáni sajtótájékoztatón elmondta: egy hónappal a Robbie Williams-koncert után még mindig komoly problémák vannak a Puskás Stadion gyepszőnyegével, ahol mintegy 15 négyzetméteres darabon hiányzik a fű, így játékra alkalmatlan a pálya.

Mérgelődő MLSZ-elnök

"A létesítmény üzemeltetőjétől írásos garanciát kértünk arra, hogy szeptember 2-ára tökéletes állapotban lesz a pálya, erre két héttel ezelőtt szóbeli ígéretet is kaptunk, azonban sajnos a mai napig sem történt ebben az ügyben semmi" - tette hozzá Kisteleki.
"Ezért el kell gondolkodnunk azon, hogy valóban itt lépjen-e pályára a csapat vagy másik helyszínt keressünk. Nagyon fontos, hogy a nemzeti együttes megfelelő eredményt érjen el, s a szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy megfelelő körülményeket biztosítson a válogatott számára."

Az MLSZ elnök arról is beszélt, hogy amikor szidni kell a magyar labdarúgást, akkor nincs hiány kritikusokban, ám amikor ugyanezek az emberek tehetnének a magyar futball körülményeinek javításáért, akkor a háttérbe vonulnak.

Az egyetlen pótstadion a Megyeri úti

A Puskás Stadion helyett egyetlen lehetséges helyszínként az Újpest Megyeri úti pályája került szóba.

Bozsik Péter szövetségi kapitány a találkozóval kapcsolatban elmondta, játékosai közül Sebők Vilmos és Polonkai Attila sérülés miatt nem áll rendelkezésre, ők el sem utaznak a tatai edzőtáborba.

Később csatlakozik a csapathoz a külföldön szereplő Gera Zoltán, Tóth Balázs és Szabics Imre, míg a debreceni Halmosi Péter játéka egyelőre bizonytalan, miután a középpályásnak megsérült a bokája a Kaposvár elleni bajnoki meccsen.

Pozitív légkörre számít a csapatkapitány

Détári Lajos szövetségi edző, a válogatott másodedzője csak ennyit mondott: megverjük a norvégokat.

A sajtótájékoztatón részt vett Dárdai Pál, a nemzeti együttes csapatkapitánya is, aki kiemelte: nagyon fontos, hogy pozitív légkör vegye körül a csapatot.

"A magunk részéről mindent meg fogunk tenni azért, hogy jó eredményt érjünk el. Tapasztalatból tudom azonban, hogy mennyit segíthet egy futballistának, ha a környezete is motiválja őt, és nem a negatívumokat emeli ki, hanem próbál pozitív szemléletet sugározni felé" - mondta a Hertha futballistája.

2000 norvég drukker érkezhet Budapestre

Magyar Zoltán, a válogatott menedzsere bejelentette: a nemzeti együttes szerdán 17:30 órakor edzőmérkőzést játszik a Fehérvárral a tatai edzőtáborban.

A norvég együttes csütörtökön érkezik Budapestre és előre láthatólag több mint 2000 drukker kíséri majd el a vendégeket.

Az újpesti pályával kapcsolatban elhangzott, hogy közelebb van a lelátó a játéktérhez és itt még nem kapott ki magyar válogatott. Ugyanakkor hátránya a Megyeri úti létesítménynek, hogy nehezebben megközelíthető, mint a Puskás Stadion és biztonsági szempontból is jobban megoldható a szurkolók elkülönítése a régi Népstadionban, mint a Megyeri úton.

Hajdú B. István lesz a hangulatfelelős

Sztancsik Tamás, az MLSZ új szóvivője elmondta, hogy a szombat este nyolc órakor kezdődő találkozó előtt 60 perccel elkezdődik a hangolás a mérkőzésre. A műsorközlő az ismert televíziós riporter, Hajdú B. István lesz.

Az MLSZ azt kéri a szurkolóktól, hogy minél korábban foglalják el a helyüket a lelátón, és sportszerű buzdítással segítsék a nemzeti együttest.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×