eur:
394.05
usd:
364.76
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az Inter háromgólos hátrányból fordított

Az Inter labdarúgócsapata nyerte az Olasz Szuperkupát. A milánói gárda az idény felvezető meccsén 0-3-ról egyenlített, majd a hosszabbításban újabb gólt szerzett, ezzel 4-3-ra nyert a Roma ellen.

Bő fél óra játék után szinte mindenki azt hitte, hogy a Roma a duplázó Aquilani és az első gólt szerző Mancini vezérletével eldöntötte a meccset.

Az Inter új szerzeménye, a németországi vébén is brillírozó Vieira még a szünet előtt egyenlített, majd Crespo 65. percben szerzett találata után tíz perccel ismét eredményes volt.

A Szuperkupát Figo döntötte el, a rutinos portugál középpályás a hosszabbítás elején szerezte meg csapata negyedik és egyben győztes gólját.

A fővárosiak nehezen dolgozták fel, hogy az Inter reménytelennek tűnő helyzetből fordított: a 100. poercben Chivu piros lapot kapott, de az eredmény már nem változott.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×