eur:
393.89
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Évfordulós koncerttel emlékezik Olivier Messiaenre a Zeneakadémia

A francia zeneszerző születésnapján egyik főműve, a Turangalîla szimfónia először hangzik el magyar művészek előadásában december 10-én, a Művészetek palotájában.

A 20. század egyik legjelentősebb francia zeneszerzője, Olivier Messiaen (1908-1992) a párizsi Conservatoire tanáraként többek közt Karlheinz Stockhausen, Kurtág György és Vidovszky László mestere is volt.

A művész születésének századik évfordulójáról világszerte megemlékeznek. A budapesti emlékhangverseny első részében a Messiaen 1943-ban írt műve, a Vision de l'Amen hangzik el két zongorán Klukon Edit és Ránki Dezső előadásában.

A második rész programján - mint azt Batta András, a Zeneakadémia rektora az InfoRádiónak elmondta - Messiaen munkásságának csúcspontja, a Turangalîla szimfónia szerepel, amelyet Magyarországon eddig csak egyetlen egyszer adtak elő külföldi vendégművészek.

A 70 perces, tíz tételes kompozíciót így most decemberben hallhatja először magyar előadóktól a közönség. A hangversenyen az UMZE Kamaraegyüttest és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekarát Rácz Zoltán vezényli.

Zongorán közreműködik Jean Efflam Bavouzet, Messiaen kedvelt hangszerét, az onde martenot-t Bruno Perrault szólaltatja meg. A koncert fővédnöke S.E. René Roudaut, Franciaország nagykövete.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×