eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Strandon ad koncertet Madonna

Montenegróban lép fel az ismert amerikai énekesnő csütörtök este. Madonna a montenegrói tengerpart legismertebb helyén, egy Budva melletti strandon ad koncertet. A rendezvényre 70 ezer embert várnak a szervezők.

A 70 ezer nézőt várnak csütörtök este a Budva melletti nagystrandon, de nem montenegróiak valamennyien, mert mintegy 25-30 ezren külföldről érkeznek.

Montenegró két repülőterére két nap alatt mintegy 15 ezer utas érkezett. A helyi légitársaság 20, Belgrád pedig szerdán 15, csütörtökön 18 különjáratot indított Montenegróba.

A Bécsből érkező Madonnát már szerda óta három fekete Mercedes várja a podgoricai reptéren, hogy rendőrségi kísérlettel a koncert helyszínére hajtasson.

A csütörtök esti két és fél órás koncertet a Budva melletti Jaz strandon rendezik meg, ahol egy hatalmas, 90 méter hosszú és 45 méter széles pódiumot állítottak fel. Az  összeszerelésében több mint 300 munkás és szakember vett részt.

Némi gondot okozott, hogy Madonna 20 fokos hőmérsékletet kért a színpadon - a popdíva kívánságát egy 5 ezer eurós (1,2 millió forintos) berendezés segítségével biztosítják.

Szokásától eltérően Madonna a koncert után valószínűleg nem utazik el azonnal, hanem állítólag még 3 napig Montenegróban marad családjával a budvai Splendid Hotel apartmanjában, ahol napi 6500 euróért (több mint másfél millió forintért) szállnak meg.

A sajtó értesülései szerint a belgrádi rabbi azért utazott Budvába, hogy a zsidó szokásoknak megfelelő kóser ételekről gondoskodjon az amerikai énekesnő és családja számára.

A montenegrói vendéglátóipar arra számít, hogy a 25-30 ezer külföldi vendég legalább 3 napig az országban marad, és 6,5 millió eurót (több mint másfél milliárd forintot) költenek.

Egyelőre azonban még csak a villamossági szaküzletekben örülhetnek, mert hideg időjárás miatt rengeteg villanymelegítő kelt el a tengerparton.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×