Infostart.hu
eur:
392.2
usd:
343.2
bux:
0
2026. március 16. hétfő Henrietta

Győrben roadshow-zik a Kecskeméti Repülőnap

Szerdán kezdődik az Arrabona Nyári Fesztivál Győrben. A július 23-án záruló rendezvényen a magyar és külföldi néptáncegyüttesek bemutatója mellett világzenei és dszesszkoncertek is várják az érdeklődőket.

Idén Arrabona Nyári Fesztivál néven jelentkezik a korábban Nemzetközi Győri Nyárként ismert rendezvény. Az előző fesztiválból főleg a folklór- és az ehhez tematikusan közel álló dzsesszes-világzenés vonulatot tartottuk meg - nyilatkozta az InfoRádiónak Csurák Erzsébet, a fesztivál igazgatója. Július 16-án délután négykor a Kecskeméti repülőnap roadshow-jával kezdődik a program.

A nap végén a világzenei estek keretén belül a Jazz and Word Music All Stars fog játszani. Az együttesben Winand Gábor énekel, Szakcsi Lakatos Béla zongorázik, Borbély Mihály szaxofonon játszik, Kőszegi Imre dobol és mindezt cimbalom is kiegészíti, így ez frenetikus produkciónak ígérkezik - fejtette ki Csurák Erzsébet. Holnap, 17-én este a Balázs Elemér Group és barátai koncerteznek, ők reneszánsz muzsikát dolgoznak föl.

Július 22-én Alegre Corea brazil ütős és a műfaj hazai sztárja, Horváth Kornél duóját hallgathatják meg az érdeklődők. Ezzel párhuzamosan ad koncertet a rockabillyt játszó Mistery Gang. Föllép a Besh o Drom és a Harcsa Veronika Quartett is a fesztiválon, ahol látható lesz egy lengyel néptáncegyüttes.

Július 23-án a záróprogram keretében a Renaissance Consort izgalmas, Reneszánsz varázslat című előadását tekinthetik meg, ami látványos produkció lesz - zárta szavait Csurák Erzsébet.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jön a szuper El Niño, alapvetően átrajzolódhatnak a Föld időjárási és gazdasági folyamatai

Jön a szuper El Niño, alapvetően átrajzolódhatnak a Föld időjárási és gazdasági folyamatai

Hivatalosan is véget ért a több éven át tartó La Niña-jelenség a Csendes-óceán térségében, helyét pedig egy gyorsan fejlődő El Niño veszi át, ami alapjaiban rajzolhatja át a Föld időjárási folyamatait; az amerikai kontinensre hurrikánokat, Európa nyugati részébe hűvösebb és szárazabb időt hozhat, az viszont nem egyértelmű, hogy Közép-Európára milyen hatása lehet. Az InfoRádió Ürge-Vorsatz Diánát, a Közép-Európai Egyetem professzorát, az ENSZ Kormányközi Éghajlatvédelmi Testületének alelnökét kérte a részletek ismertetésére.

Rendzavarás nélkül lezajlottak a március 15-i ünnepi megemlékezések

A Békemenet végén a Kossuth téren Orbán Viktor előtt Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Tisza Párt Nemzeti Menetének résztvevői a Hősök terére vonultak, ahol Magyar Péter tartott beszédet – a nap történései percről percre.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×