Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
315.94
bux:
152809.97
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

"A gyilkosokat néven nevezni"

A szerdán, 57 éves korában elhunyt Nagy Gáspár költő a rendszerváltás egyik kiemelkedő alakja volt. A Kossuth-díjas poéta akkor vállalta 1956 eszmei örökségét, amikor a bűnösök megnevezése még tiltott volt.

A rendszerváltozás tette lehetővé, hogy Nagy Gáspárnak 1989 őszén a Szépirodalmi Kiadónál megjelenhetett a Múlik a jövőnk című, régi és új versekből válogatott kötete - írta Görömbei András irodalomtörténész az Új forrásban a költőről.

Ez a kötet a korábbi kötetek ciklusbeosztását elhagyta, viszont a korábbi kötetekből válogatott versek után Tékozlók imája címmel foglalta össze a különben három ciklusba (Kétségbevonások, Apródiák és paródiák a Sétatérről, Zuhanási engedély) sorolt ötvenkét, kötetben korábban nem publikált versét.

Itt jelentek meg könyvben először a rendszerváltó versek, az Öröknyár: elmúltam 9 éves és A Fiú naplójából. Mellettük több olyan mű is szerepel, amelyek kimaradtak az előző kötetekből.

Nagy Gáspár már a forradalom huszonötödik évfordulójára írt két verset, ezek még átcsúsztak a cenzúrán. Folyóiratban megjelentek 1981-ben, s benne voltak a Földi pörök kötet hangtompítók ciklusában is: Két nyárfa a Hódoltságban, Benézünk majd a Múltidőbe... ősszel.

Az Új Forrás 1984/5. (októberi) számában megjelent Öröknyár: elmúltam 9 éves viszont már robbanást idézett elő a szellemi-politikai életben és a magyarság nemzeti önszemléletében.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×