Infostart.hu
eur:
381.95
usd:
327.91
bux:
109095.87
2025. december 5. péntek Vilma
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2019. december 18-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Patrick Seeger

Előreléptek, de továbbra is megosztottak az EU-tagállamok

Júliusban már személyes csúcstalálkozót tarthatnak a vezetők a helyreállítási alapról és a keretköltségvetésről.

Komoly előrelépést sikerült tenni az európai uniós tagországok vezetőinek pénteki tanácskozásán, azonban továbbra is megosztottság mutatkozik köztük úgy a helyreállítási alapot illetően, mint az unió 2021 után esedékes hosszú távú keretköltségvetésének esetében - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a videokonferencia keretében tartott csúcsértekezletét követően Brüsszelben.

Úgy fogalmazott: a tagországok állam-, illetve kormányfői

készen állnak arra, hogy a tárgyalások "egy újabb szakaszára váltsanak".

Bejelentette, hogy július közepén újabb csúcstalálkozót tartanak immár személyes jelenléttel, és ezen - reménye szerint - áttörés várható a koronavírus-válság utáni fellendülést szolgáló helyreállítási alapról, valamint a többéves keretköltségvetésről.

A Brexitről szólva Michel megerősítette, hogy az Egyesült Királyság nem kíván élni a jövőbeli kétoldalú kapcsolatrendszer kialakítását szolgáló átmeneti időszak meghosszabbításának lehetőségével, ez az időszak így december 31-én véget ér. Kijelentette, az idő szűkössége miatt fel kell gyorsítani a tárgyalásokat.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×