Infostart.hu
eur:
386.34
usd:
331.74
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Pixabay

Elérte a kongói nagyvárost a rettegett kór

Megjelent az ebola a kongói Goma városában, ahol vasárnap egy embernél már kimutatták a betegséget.

A vírus először jelent meg ebben a - Ruanda határán, a Kongói Demokratikus Köztársaság Észak-Kivu tartományában fekvő - városban azóta, hogy tavaly augusztus elején a járvány ismét felütötte a fejét az afrikai országban.

A megbetegedett férfi vasárnap reggel érkezett tizennyolc másik utassal egy autóbusszal az ugyanebben a tartományban lévő Butembóból, abból a városból, amelyet a legsúlyosabban érint a kór.

A férfin már hat nappal korábban megjelentek az első tünetek,

vasárnap maga jelentkezett Gomában egy kezelő központban, ahol - miután kimutatták a vírust - azonnal értesítették az egészségügyi hatóságokat. A busz többi utasát is sikerült megtalálniuk, őket be is oltották.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban tavaly kitört ebolajárványnak eddig már több mint 1600 halálos áldozata van.

A kór most először egy konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait, ahol mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért. A Mai-Mai nevű lázadó milícia fegyveresei például több kezelő központot is megtámadtak Butembóban.

Ilyen körülmények között az egészségügyi dolgozók nem jutnak el a lakossághoz, hogy beoltsák őket.

Ahová mégis eljutnak, ott az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy a helyiek eleve bizalmatlanok a nyugati orvosokkal
szemben, elterjedt az a tévhit, hogy az eddig beadott oltások okozzák valójában a betegséget. Ez abból is fakad, hogy sokan azután kapták meg az oltást, hogy már megfertőződtek, de még nem jelentkeztek rajtuk a tünetek.

Az ebolát 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat testnedvével való közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet. A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-15-ben Nyugat-Afrikában.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×