INFORÁDIÓ 
2018. december 19. szerda
Viola

medve

kovászna megye

medvetámadás

Kiderült, mekkora kárt okoztak a medvék

Kiderült, mekkora kárt okoztak a medvék

Infostart / MTI

A Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség összesítése szerint több mint 500 háziállatot pusztítottak el, és több tíz hektáron tették tönkre a termést év eleje óta a medvék a székelyföldi megyében.

A jelentés szerint, amelyet az Agerpres hírügynökség ismertetett, 437 juh, 50 kecske, 42 tehén, négy disznó, három ló, 70 tyúk és 32 méhcsalád esett 2018-ban a medvék áldozatául a megyében. A nagyragadozók ugyanakkor 25 hektár kukoricával, 12 hektár cukorrépával, négy hektár napraforgóval, három hektár zabbal és 2,6 hektár szójával bevetett területen tették tönkre a termést, és 95 gyümölcsfát törtek össze.

Gheorghe Neagu, a Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója elmondta: a számok a pillanatnyi helyzetet tükrözik, és napról napra nőnek. Az igazgató hozzátette:

az utóbbi két évben megnőtt a bejelentett medvetámadások száma.

Míg 2014-ben 176 esetet, 2015-ben 58 esetet jegyeztek, tavaly 248 medvetámadást, az idei év eleje óta pedig 184-et jelentettek. Ez utóbbiak eredményezték a több mint félezer háziállat elpusztítását.

"Ha télen a medvék nem hibernálnak, a támadások biztosan folytatódni fognak. (.) Az állatok hozzászoktak az emberek udvaraihoz, pajtákat törnek fel, nem keresik már az erdőben a táplálékot" - magyarázta a környezetvédelmi szakember.

Gheorghe Neagu hozzátette: a tárca idén 25 medve kilövésére adott engedélyt az intervenciós kvóta keretében, valamennyi medve kilövése megtörtént.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke közölte: a megyében mintegy 1200 medvét tartanak számon, ám a megye erdős területei 700-800 medve eltartására lennének elegendőek. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus kijelentette: ha nem történik megelőző beavatkozás a medveállomány szabályozására, a helyzet rosszabbodása várható. Az önkormányzati vezető nyomatékosította: vissza kell állítani az egyensúlyt az ember és a nagyragadozók között.

Nyitókép: Pixabay
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
 
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018