Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
320.47
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Washington, 2018. május 8.Donald Trump amerikai elnök nyilatkozatot tesz a washingtoni Fehér Házban 2018. május 8-án. Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből. A nyilatkozata után az elnök rendeletet írt alá Irán elleni szankciók visszaállításáról. (MTI/AP/Evan Vucci)
Nyitókép: Evan Vucci

Trump megszólalt volt ügyvédjéről, és nem fogta vissza magát

Michael Cohen "boldogan segítene" a 2016-os elnökválasztási kampány idején az oroszokkal történt esetleges összejátszást feltárni hivatott, Robert Mueller vezette bizottságnak - jelentette ki Cohen védőügyvédje, Lanny Davis szerdán.

Michael Cohen, Donald Trump amerikai elnök volt ügyvédje kedden egy manhattani bíróságon eskü alatt azt vallotta: 2016-ban Donald Trump utasította őt bűncselekmény elkövetésére azzal, hogy a választások befolyásolása érdekében fizessen annak két nőnek a hallgatásáért, akik azt állították, hogy évekkel korábban viszonyuk volt vele. A volt ügyvéd bűnösnek mondta magát a banki és adócsalások mellett a kampányfinanszírozási törvény megsértésében is.

Cohen vallomásáról a védőügyvédje, Lanny Davis adott ki közleményt kedden este. Szerdán pedig Twitter-bejegyzésében azt közölte:

védence kész "elmondani Donald Trumpról mindent, amit csak tud".

Lanny Davis szerdán reggel nyilatkozott az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) is, és leszögezte: védence soha nem fogadna el kegyelmet "a korrupt" Trumptól, ezt visszautasítaná akkor is, ha az elnök önként megadná neki.

"Tudom, hogy Cohen úr soha nem fogadna el kegyelmet egy embertől, akit korruptnak és veszélyesnek tart" - fogalmazott az ügyvéd, hozzátéve, "Cohen úrnak nem érdeke, hogy bemocskolja őt egy ilyen ember által adott kegyelem". Davis az interjúban "bűnözőnek" is nevezte az Egyesült Államok elnökét.

Leszögezte továbbá: nem arról van szó, hogy Donald Trump fizetett két nőnek, hanem arról, hogy "elhallgattatta ezeket az ügyeket annak érdekében, hogy befolyásolja a választások eredményét". Az ügyvéd elmondta: védencének tudomása van arról is, hogy Trump előzetesen tudott-e azokról a hackertámadásokról, amelyek szerinte aláásták Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt választási esélyeit. Az ügyvéd hozzátette: Michael Cohen arról a találkozóról is mindent tud, amelyre 2016 júniusában került sor a manhattani Trump-toronyban Donald Trump kampányának munkatársai és a Hillary Clintonról kompromittáló információkat ígérő orosz ügyvédnő között.

A manhattani bíróságon kedden vádalkut kötött Michael Cohen a vallomása során egyszer sem nevezte néven Donald Trumpot, hanem folyamatosan úgy említette, mint "jelölt egy szövetségi hivatalra", de Lanny Davis még kedden este egyértelművé tette, hogy az elnökről volt szó.

Donald Trump kedden, Cohen vallomása idején, Nyugat-Virginiában kampányolt, és míg volt kampánymenedzsere, Paul Manafort perére és az esküdtek döntésére reagált, addig Michael Cohen vallomásáról hallgatott. Szerdán azonban Twitter-bejegyzést tett közzé. "Ha valakinek jó ügyvédre van szüksége, erősen ajánlom, hogy ne Michael Cohen szolgálatait vegye igénybe!" - írta.

Az elnök később újabb mikroblog-bejegyzésekben foglalkozott Cohennal.

Az egyikben az írta, hogy "nagyon tiszteli" volt kampánymenedzserét, a kedden nyolc rendbeli banki és adócsalásban bűnösnek talált Paul Manafortot, aki szerinte "nem tört meg", nem úgy mint Michael Cohen. "Nagyon bánt, ami Paul Manaforttal és csodálatos családjával történt. Az 'igazságszolgáltatás' a többi között egy 12 éves adóügyet vett elő, rendkívüli nyomást gyakorolt rá, de ő Michael Cohennel ellentétben "visszautasította, hogy megtörjön, és történeteket találjon ki csak azért, hogy alkut köthessen" - írta Trump.

Egy másik mikroblog-bejegyzésben azt állította, hogy azok a vádak, amelyekben Cohen bűnösnek nyilvánította magát, "nem bűncselekmények" és azzal érvelt, hogy elődje, Barack Obama elnök hasonló "törvénysértést" követett el.

Elemzők szerint Trump ezzel arra utalt, hogy 2008-ban a Szövetségi Választási Bizottság megállapította, Barack Obama késve adott számot a választási kampány végén kapott, ezer dolláron felüli kampánytámogatásokról, és ezzel megsértette a kampányfinanszírozási törvényt. Az ügyben azonban a volt elnök felelőssége nem merült fel.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Minden jel a drágább üzemanyag felé mutat: mi jöhet most?

Minden jel a drágább üzemanyag felé mutat: mi jöhet most?

Már hallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első felében arról beszélgetünk, hogy ismét elindult felfelé a benzin és a dízel ára, miközben több kedvezőtlen piaci folyamat is egyszerre erősíti egymást. Három irányból kerültek nyomás alá az üzemanyagárak. De vajon melyik tényező hat ezek közül a legerősebben, és tartóssá válhat-e a mostani áremelkedés? A témáról a Portfolio energetikai elemzőjét, Mohos Kristófot kérdezzük. Évről évre kiemelt figyelmet kap, hogy hány új lakás épül Magyarországon, miközben a legtöbb ember már régen felépült otthonokban él. Ezeknek az épületeknek az állapota, fenntartása és korszerűsítése sokkal több család életét befolyásolja, mint az új beruházások, erről beszélgetünk a műsor második felében Varga Zoltán közgazdász-urbanistával.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×