Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Budapest, 2022. november 12. A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. irodája a River Estate Irodaházban a fővárosban a XIII. kerületben,  a Váci úton. A cég elődje az EPA-HCS Kft. volt, melyet 1994-ben alapított Teszári Zoltán romániai magyar vállalkozó. Tulajdonosa Magyarországon a 4iG, Romániában az RCS&RDS konzorcium, mely a holland bejegyzésű Digi Communications N.V. leányvállalata, ami 2017 óta van a bukaresti tőzsdén. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

A DIGI-ügyfelei sem ússzák meg a díjkorrekciót, de van jó hír is

A Telekom, a Vodafone és a Yettel után a DIGI is bejelentette, hogy mennyi lesz a távközlési vállalatnál az inflációkövető díjemelés.

A DIGI a műsorterjesztési, vezetékes internet és a vezetékes hangszolgáltatások havidíjait a Központi Statisztikai Hivatal által közölt 17,6 százalékos infláció értékénél alacsonyabb mértékbe, 14,9 százalékkal fogja korrigálni idén.

A korrekció az árakban késleltetve, vagyis nem mindjárt az év elején, hanem május elsejétől fog megjelenni

– tájékoztatta a vállalat a közleményében. Ebben azt írták, hogy a díjkorrekció mértékének és a késleltetett bevezetésének köszönhetően 2024-ben a DIGI árai változnak a legkisebb mértékben a legnagyobb piaci szolgáltató között.

A közlemény arra is kitér, hogy a DIGI nemcsak az előfizetési díjakat, hanem az ügyfelek által elérhető havidíj kedvezményeket is megemeli. Ezek mértéke szintén május elsejétől és szintén 14,9 százalékkal növekszik.

A társaság azt is hangsúlyozza, hogy a díjkorrekció nem érinti a DIGIMobil és a DIGINet Aktív 50 díjcsomagok tarifáit. A díjkorrekcióról szólva kiemelik, hogy

a fogyasztók kisebb mértékű költségnövekedéssel szembesülnek majd, mint amelyet a jogszabályi keretek biztosítanak:

a 17,6 százalékos fogyasztói árindexhez képest 2,7 százalékkal kedvezőbb a díjkorrekció, amely egyaránt vonatkozik majd a lakossági és az üzleti ügyfelekre is.

Az árváltozásban érintett előfizetőket a DIGI folyamatosan tájékoztatni fogja elektronikus úton és a számlalevél mellékletében. A szolgáltató ugyanakkor továbbra is kedvezményeket nyújt az elektronikus számlázásra áttérő, valamint a hűségidőt vállaló ügyfelek számára; ezekről a társaság honlapján, valamint a DIGI országosan működő 55 ügyfélszolgálati pontján, továbbá a 1272-es telefonszámon adnak részletes tájékoztatást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×