Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
314.79
bux:
150092.43
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója beszél a mind a negyven KISS emeletes motorvonat forgalomba állása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Nyugati pályaudvaron 2023. február 25-én. Mögötte Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója (b).
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Közös vezető a MÁV és a Volán élén

A cégirányítást érintő fontos lépéssel folytatódik a MÁV–Volán-csoport integrációja.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) úgy rendelkezett, hogy 2023. december. 1-től közös vezérigazgató és egyesített igazgatóság irányítja a két nagy, személyszállítással foglalkozó közszolgáltató vállalat, a MÁV-START és a Volánbusz tevékenységét – közölte a MÁV.

Az egységes irányítású két társaság közös vezérigazgatójának Mosóczi Lászlót, a MÁV-START vezérigazgatóját kérte fel a közgyűlés.

Létrejött a két cég új, immár azonos tagokból álló igazgatósága is, amelynek elnöke Barna Zsolt, tagjai pedig ifj. Chikán Attila, Lantos István, Németh Lászlóné, Sors László, Puskás András és Vida József lett.

Szintén azonos tagokat delegált az ÉKM a két vállalat felügyelőbizottságába, így mindkét testület elnöke Hegedüs Éva, tagjai pedig Naszvadi György, Dancsó József és Szarvas Ferenc lett.

Az autóbuszos közszolgáltató vállalat eddigi vezérigazgatója, Kruchina Vince a jövőben a Volánbusz általános vezérigazgató-helyetteseként folytatja szakmai pályafutását, továbbá a MÁV-START menedzsmentjét támogatja munkájával.

A MÁV–Volán-csoport egészének tevékenységét, a közlekedésfejlesztési stratégia végrehajtását továbbra is Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója irányítja.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítás szenvedi meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×