Infostart.hu
eur:
365.52
usd:
321.35
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke beszédet mond a kamara gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Felizzott a vasárnapi boltzár kérdése az egekbe szökő energiaárak miatt

Parragh László például támogatja a vasárnapi boltzár ötletét, amellyel az egyik szakszervezet állt elő a magas energiaárak miatt. Az OKSZ szerint viszont másodlagos a kérdés, hiszen a kisboltok léte forog kockán.

A vasárnapi boltzár ötletét a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke, Karsai Zoltán vetette fel a VG-nek arra hivatkozva, hogy az üzleteknek is spórolniuk kell a magas energiaárak miatt.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint az érdekképviselet kezdeményezése okafogyott, mert a kormány már nyáron kijelentette, hogy nem akar ilyen intézkedést bevezetni. Egyébként pedig ma már nem az a kérdés, hogy mikor nyit ki egy bolt, hanem, hogy egyáltalán kinyit-e – mondta az InfoRádióban Vámos György. Felhívta a figyelmet: vannak olyan kisboltok, amelyek az elektromos áram esetében tízszeres drágulásról kaptak információt a szolgáltatótól. Tehát szerinte nem az az elsődleges kérdés, hogy szigorodjon-e a kereskedelmi törvény egy esetleges vasárnapi boltzárral, korlátozással, vagy ne, hiszen ma amúgy is dönthet bárki úgy, hogy nem nyit ki a hét utolsó napján.

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára szerint senki sem volt felkészülve egy ilyen mértékű energiaválságra. Szerinte a vállalkozások árképzését, illetve gazdaságos, eredményes és fenntartható működését leginkább az határozza majd meg a jövőben, hogy az összköltségeik hány százalékát teszi ki az energia.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke jó ötletnek tartja a vasárnapi boltzárat. Parragh László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nyilatkozott erről: „úgy kell alakítani a szokásainkat, hogy ne akarjunk vasárnap nagybevásárlásra menni, amit néhány ország remekül műveli” – fogalmazott, példaként említve Ausztriát, ahol a hét utolsó napján az éjjel-nappalik sem nagyon vannak nyitva.

Magyarországon viszont néha egy vásárlás családi programmá alakul át, ami nem feltétlenül szerencsés, de ez egy értékrendi kérdés

– tette hozzá Parragh László, aki szerint – spórolás végett – egyébként egyre több bolt egyre rövidebb ideig tart nyitva. „Mindenki keresi azt a megoldást, amivel valamilyen mértékben meg tudja takarítani pénzét” – fogalmazott.

A kormány a KDNP kezdeményezésére egyszer már megpróbálkozott a vasárnapi boltzár bevezetésével: 2014. december 16-án az Országgyűlés elfogadott erről egy törvényt, amely 2015. március 15-én lépett életbe, de a társadalmi ellenkezés miatt már 2016 áprilisában kénytelenek voltak visszavonni azt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×