Infostart.hu
eur:
368.41
usd:
317.8
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: Freepik / jannoon028

Lesz, ami egyelőre kimarad az azonnali átutalásból

Idén március másodikán elindul Magyarországon az azonnali átutalás rendszere, de nem minden tranzakció esetében - nem csak a nyugdíjasok maradnak ki első körben.

Márciustól az átutalások mindössze néhány másodperc alatt lebonyolódnak és egyszerűen, néhány gombnyomással, akár mobileszközről is elindíthatók lesznek, ráadásul akár telefonszámra vagy email-címre is.

Az eddigi tesztek szerint minden hazai bank részt tud venni az azonnali utalási rendszerben, ami a hét összes napján, 0-24 órában üzemel majd.

Az MNB célja, hogy csökkentse az új módszerrel a készpénzhasználatot, valamint hogy előmozdítsa a fogyasztóbarát, ingyenes átutalást kínáló számlák megjelenését.

Ám nem minden tranzakciónál lesz elérhető az új rendszer rögtön az indulásakor - írta a Pénzcentrum. A lap idézte a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatóját, Bartha Lajost, aki egy sajtótájékoztatón elmondta: kezdetben

nem lesz a rendszer része a nyugdíjkifizetés, illetve a bérkifizetések sem,

vagyis a kincstári tranzakciók, illetve a csoportos utalás tehát még nem képzi részét az azonnali fizetésnek, de Bartha Lajos szerint a későbbiekben az MNB vizsgálni fogja azt, hogy ezeket is bevonják az azonnali fizetési rendszerbe.

Az azonnali átutalás működéséről több cikkben is beszámoltunk, ezeket ITT olvashatják.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×