Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
311.94
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Hajóval a Balatontól a Fekete-tengerig

Sófokon megkezdődött a Balaton zsiliprendszerének 19 milliárd forintos átépítése, emellett hamarosan indulhat a Sió csatorna vízi turisztikai fejlesztése, 340 millió forintból.

Az elmúlt három évtizedre jellemző szélsőséges időjárást a Balaton is megszenvedte, a kétezres évek elején drámaian alacsony volt a tó vízszintje, öt éve viszont a magas vízszint okozott gondot és károkat a parti infrastruktúrában. Rugalmassá kell tenni a levezetőrendszert, ehhez szükséges átépíteni a Sió-zsilipet – írja a Magyar Nemzet.

A 2022 végéig zajló korszerűsítéssel átépítik a tó vízleeresztő- és a Bahart-hajózsilipjét, Balatonkilitinél pedig megtörténik a mederduzzasztás. A Siófok központjában álló víziműtárgy-monstrum egy turisztikai szempontból is figyelemre méltó, bejárható nyitott térben kap majd helyet, ahol a tervek szerint átvezet felette egy szép ívű híd, ezzel együtt pedig a zsilip mellett húzódó Krúdy sétány is megújul.

A vízi- és kerékpáros-turizmus fejlesztését célzó, 2017 tavaszán kezdett Sió-projektben a legfontosabbnak azt tartják, hogy a csatorna töltései alkalmassá váljanak a sportolásra, és a mobil stégeket a vízre telepítsék. Emellett az első ütemben Ozora és Szekszárd között hat komplett pihenőhelyet alakítanak ki. A projekt második szakaszában a már meglévő somogyival kötnék össze a töltésen futó tolnai kerékpárutat.

A vízleeresztő rendszer korszerűsítésével hosszabb lesz – a tervek szerint a Duna torkolatát is eléri – majd a Sió vízi sportútja, és beindulhat a Balaton és a Fekete-tenger között a sportolásra, személyszállításra alkalmas, kis méretű hajók forgalma.

Címlapról ajánljuk
Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Újra kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak – jelentette be csütörtökön Köböl Anita kormányszóvivő. Azóta a részletszabályok hivatalosan is napvilágot láttak. „Ez a döntés igazságtétel az egész orvosi társadalomnak” – így reagált a bejelentésre az InfoRádióban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Hivatalának vezetője.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
Ellentétek viharában a forint: nagy erősödés után jön a korrekció

Ellentétek viharában a forint: nagy erősödés után jön a korrekció

A forint a tegnapi erősödés után - amelyet az a pletyka hajtott, hogy a Magyar Nemzeti Bank szeptemberben megállhat a kamatcsökkentéssel, és 3-ról 2,5 százalékra csökkentheti inflációs célját - ma korrigált. Az euró délitán 363 alatt, a dollár 312 felett jár. Augusztusban 162 ezer fővel bővült az amerikai nem-mezőgazdasági álláshelyek száma, ami messze felülmúlta az 56 ezres piaci várakozást. A munkanélküliségi ráta 4,1%-on stagnált, a bérnövekedés pedig 3,1%-ra mérséklődött. Donald Trump amerikai elnök követelte, hogy a Federal Reserve csökkentse az irányadó kamatot, ellenkező esetben leállítja a kereskedelmet azokkal az országokkal, amelyekkel szemben az Egyesült Államoknak külkereskedelmi hiánya van. Az elnök a kedvező adatokat saját gazdaságpolitikájának sikereként értékelte a friss munkaerőpiaci adatot és azt mondta, hogy ez nmagában is igazolja a kamatcsökkentés szükségességét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×