Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Bárki beleláthat a Budapest feletti légiforgalomba

Elindult a WALTER, azaz a Web Alapú Légiforgalmi Tájékoztató Elektronikus Rendszer - jelentette be a Hungarocontrol. A társaság légiforgalmi főosztályvezetője azt mondta: az érdeklődők pontos adatokat kaphatnak arról, hogy milyen repülők közlekednek egy adott időpontban Budapest vonzáskörzetén belül.

"A WALTER egy web alapon bárki által, bármilyen helyszínről elérhető légiforgalmi tájékoztató elektronikus rendszer. Abban nyújt segítséget az érdeklődőknek, hogy egy megadott földrajzi hely, vagy akár egy lakcím beütésével ellenőrizheti az érdeklődő, hogy a környezetében milyen légi forgalom zajlott egy adott időpontban " - mondta az InfoRádiónak Bakos József, a Hungarocontrol légiforgalmi főosztályvezetője.

A járatinformáción túl a járat magasságát, illetve a szemlélő által megadott lakcímtől, illetve földrajzi koordinátától mért távolsságot is lehet ellenőrizni.

Bakos József közlése szerint ez a szolgáltatás a szimpla érdeklődésnél több. "Jelenleg is elérhetően az interneten olyan kvázi real time légiforgalmat mutató alkalmazások, amiben a csak érdeklődők kielégíthetik ez irányú vágyukat. Ez ennél sokkal több, ugyanis a lakosság számára ez az információs rendszer valós képet ad, szemben ezekkel az internet alapúakkal, hiszen a HungaroControl technikai eszközeitől származó információk jelennek meg. Tehát egyrészt ez teljesebb kép, másrészt az információ teljesen megbízható, hiszen a mi radarjainktól származó magassági és járatinformációk vannak."

A cél a főosztályvezető tájékoztatása szerint az volt, hogy "a repülőtér körzetén belül közlekedő gépeket mutassa, azokat a gépeket, amelyek a mi radarjaink számára felderíthetőek, tehát rendelkeznek a megfelelő fedélzeti berendezésekkel, akkor azok láthatóak ezen a rendszeren. Ugyanakkor azt tudni kell, hogy olyan jellegű információkat, hogy például ez melyik légitársaság honnan hova tartó járata, azt egy kisgép esetében nem fogjuk tudni megadni."

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×