Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
325.7
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Édességevésben dobogón sem vagyunk Európában

Kiemelkedő a forgalom a karácsony előtti néhány hétben édességekből. A Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára azt mondta: hagyományosan a mikulásfigura a legnépszerűbb. Benke Anna szerint a magyaroknak nem kell aggódnia az éves, fejenkénti 3,2 kilogrammos fogyasztás miatt, ha a rekorder svájciakhoz hasonlítjuk, akiknél 11 kiló csokoládé az éves fogyasztás mértéke.

A Karácsony és a Húsvét a két nagy szezon az édességpiacon. Egy évben 180 milliárd forint körüli piacról beszélhetünk Magyarországon - mondta az InfoRádiónak Benke Anna, a Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára. Kiemelte: ebből a tavalyi Karácsonykor az emberek 2,7 milliárd forintot költöttek édességekre, ez 650 tonnányi édességnek felel meg. "Ez a karácsonyi szezon volt, de ebben nincs benne a szaloncukor" - mondta.

Benke Anna tájékoztatása szerint a 650 tonnában az első helyen hagyományosan, évek óta a mikulásfigurák vannak. Ezek tavaly 62 százalékát tették ki a karácsonyi édességeknek. A második legnépszerűbb a mikuláscsomag, amiben édességek vannak, a harmadik helyen pedig az adventi kalendáriumok állnak.

A szaloncukor esetében nincs pontos adat, de olyan 3500-4000 tonna körül van a fogyasztás - mondta Benke Anna hozzátéve: itt is az figyelhető meg, hogy egyre szélesedik a választék, de megvan a 3-4 legnépszerűbb íz, amit a vásárlók a leginkább szeretnek. Ezek a zselés, a vajkaramellás, a marcipános és a kókuszos.

Ma már ha megnézi valaki az üzletek polcait, sok újítással, igazi különlegességekkel is lehet találkozni.

Ha a nemzetközi trendeket nézzük, "mindenki megnyugodhat". Nem eszünk ugyanis túl sok csokoládét. Magyarországon körülbelül fejenként 3,2 kilogramm csokoládét eszünk meg egy évben, ez az EU-ban 6,5 körül van, Amerikában pedig 5,5 kiló.

A legnagyobb csokiszeretők az írek, az osztrákok és a svájciak. Utóbbiaknál 11 kilogrammos az éves fogyasztás - tette hozzá a Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×