Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Ennyiért vásárolhat idén karácsonyfát

Maradnak a tavalyi fenyőárak - véli az ország egyik legnagyobb fenyőfatermelő falva, Surd polgármestere. Kanász János szerint a nordmann fenyő méterenkénti ára 3-5000 forint, a luc ára méterenként 2000-2500 forint között alakulhat.

A karácsonyfák kivágását már megkezdték, nagy erővel folynak a munkálatok - mondta el az InfoRádiónak az ország egyik legnagyobb fenyőfa-kitermelő falvának, Surdnak a polgármestere.

Kanász János hozzátette: a lucfenyőt a jövő héttől vágják, mert az hamarabb lehullik, a nordmann és az ezüstfenyő kitermelése viszont már zajlik.

"Több tízezer darab fát vágunk ki, a környékbeli fenyőkkel egész Budapestet el tudjuk látni karácsonyra" - fogalmazott a polgármester.

Beszámolt arról, hogy a vásárlók nordmann, luc, ezüst, fekete és erdei fenyőből választhatnak.

"A legkelendőbb a nordmann fenyő. Ugyan ez a legdrágább, viszont a legjobb is, mert nem hullik le, csak három hónap múlva" - mondta a polgármester.

Kanász János szerint idén ugyanolyan árakra lehet számítani, mint tavaly. A nordmann fenyő vélhetően 3000-5000 forint körül lesz méterenként, az ezüst 2500-3000 forint, míg a luc ára 2000-2500 forint körül alakul méterenként.

"A jövő héttől már nyugodtan meg lehet vásárolni a fákat, főleg a nordmannt, mert azok biztosan nem fognak lehullani karácsonyig" - ajánlotta a polgármester. Hozzátette: mivel nagyon sok eső esett ebben az évben, a fák megszívták magukat csapadékkal, nem kell attól tartani, hogy idő előtt lehullanak.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az emberek ötven százaléka általában az utolsó héten vásárolja meg a karácsonyfáját, leginkább azért, mert nem tudják hol tárolni azokat. Ezért az utolsó pillanatig kivárnak.

"Most azonban nem érdemes az utolsó pillanatig halasztani a vásárlást, mert várhatóan kevesebb lesz a fenyőfa, mint tavaly" - vélekedett a polgármester. De - mint mondta - tény, hogy ha sok a fa, akkor általában az utolsó pillanatokban lejjebb szoktak menni az árak.

Idén azért várható kevesebb fenyő a magyar piacon, mert kevesebb a kivágható fa, másfelől nagyon keresik a magyar fenyőket az olaszok és a horvátok is, ezért nem marad annyi itthon - jelezte Kanász János.

Átlagosan 1,3-1,4 millió fenyőfa kerül karácsony táján a magyar piacra. 

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×