A válság hatására jóval kevesebben vásárolnak új autót, emiatt a gyárak csökkentették a termelésüket, vagyis kisebb mennyiségben rendelnek beszállítóiktól - mondta el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke az InfoRádió kérdésére. Gaál József hozzátette: a magyarországi autóipari beszállítók egytizede mehet csődbe a pénzügyi válság okozta gazdasági recesszió miatt. Elmondta ugyanakkor, hogy a csődöt jelentő kis- és közepes vállalkozások arányát remélhetően sikerül 10 százalék alatt tartani.
Ez a vállalati kör a leginkább sérülékeny, ezért Gaál József szerint éppen itt van nagy szükség az átmeneti időszakban segítségre. Ennek forrása lehet uniós, vagy állami.
Mercedes-Audi partnerség Kecskeméten
A szakmai rendezvényen a Kecskeméten létesülő Mercedes üzemmel kapcsolatban elhangzott: a Mercedesek gyártója az Audival, és a szintén német érdekeltségű, fékrendszereket gyártó Knorr Bremsével együtt végzi majd a kutatás-fejlesztés jelentős részét. A helyi innovációs központot a magyar állam is támogatja, mintegy 2 és fél milliárd forintos összeggel.
A kecskeméti beszállítók a jelenlegi információk alapján nem kapnak külön támogatást az Mercedestől, de a Mercedes Benz Technology rendelkezésükre bocsátja azt a minősítési rendszert, amely saját alvállalkozóik kiválasztásához szükséges.
Az autóiparhoz kötődő magyarországi kis- és közepes vállalkozások komoly gondban lehetnek, és nem elsősorban a válság miatt, hiszen esetleg nem tudják teljesíteni az egyre szigorúbb és komplexebb követelményeket" - mondta el a rendezvényen Gelei Andrea, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtani Intézetének munkatársa.
Borotvaélen
A mostani magyar helyzetet ugyanakkor nem jellemezték kilátástalannak a rendezvény résztvevői. Elsősorban azok a beszállítók kerülhetnek bajba, amelyek beépülő alkatrészeket gyártanak, például a motorokhoz, vagy sebességváltó rendszerekhez. Más területeken nem tapasztalható visszaesés, a gyártáshoz nem kötődő karbantartási iparág pedig kifejezetten felfutóban van.
A szakértők annak ellenére optimisták, hogy Magyarországon már októberben komoly elbocsátásokat jelentettek be az autóiparban érintett cégek.
Az elmúlt időszakban csaknem tucatnyi magyarországi autóipari gyártó vagy beszállító jelentette be, hogy termelésének visszafogására, és így dolgozói létszámának csökkentésére kényszerül - írta az Index.hu. Október végére már mintegy 800 elbocsátást "hozott" a válság a magyar autóiparban. A győri Rába-gyárból 260 embert küldenek el, ugyanitt az Audi 40 kölcsönzött dolgozója is elveszíti az állását. Ugyancsak a kölcsönzött munkaerő egy részétől, szintén 40 embertől válik meg a General Motorshoz tartozó szentgotthárdi Opel-gyár.
Legalább száz dolgozóját küldi el a szintén Győr-Moson-Sopron megyei, Dunakiltiben működő Veritas Csatlakozástechnikai Kft., és elbocsátják a sopronkövesdi Autoliv Kft. 26 munkatársát is. A Robert Bosch hatvani gyárából most 100 embert küldenek el - de meg nem erősített hírek szerint év végéig újabb létszámcsökkentések lehetnek -, a balatonlellei PHT-Print Kft. 78, a bonyhádi Aspöck Hungária Kft. legalább negyven munkatársától lesz kénytelen megválni, míg a miskolci Shinwa 100 fős leépítést jelentett be.
Hanganyag: Kaputa Júlia