Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.67
bux:
144836.02
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány Spanyolországban próbál üzletet szerezni

A piac védelme mellett élénkíteni kell a beruházásokat és likviditást kell teremteni annak érdekében, hogy Magyarország a válság elmúltával sikeres lehessen - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő a spanyolországi Magyar Gazdasági Év megnyitó ünnepségén Madridban.

Az MTI beszámolója szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő madridi megnyitó ünnepségen azt mondta: a piacokon likviditást kell teremteni, állami és európai forrásokkal beruházásokat kell előrehozni.

A globális pénzügyi válságról szólva úgy fogalmazott: Magyarországon a kisebb, önálló, független valutával rendelkező piacgazdaságok problémái jelentkeztek. Ahogy a bankok között csökkent a bizalom, ugyanúgy az állampapírpiacon és a devizapiacon is, és ez elé kellett "védőpajzsot" tartani.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a pénzügyi védelmi pajzs alapvetően elérte célját, a forint erősödött, az állampapírpiacon újra van kereskedés és a részvénypiaci mutató is emelkedett.

De - mint mondta - stagnálásra vagy csekély visszaesésre kell felkészülni a gazdaságban Magyarországon. A politikus hozzátette, hogy a problémák megoldására a korábbinál szorosabb együttműködésre van szükség, ehhez pedig jó lehetőséget ad a most induló gazdasági évad is.

A kétoldalú gazdasági kapcsolatok élénkülésére számítanak a magyar szakemberek a Spanyolországban megnyílt Magyar Gazdasági Év elnevezésű rendezvénysorozattól. Azt várják, hogy a spanyolországi megjelenés hatására 500-1000 új üzleti kapcsolatot tudnának regisztrálni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×