Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Csekély az esélye a soron kívüli magyar eurónak

A jelenlegi uniós szabályok ugyan nem teszik lehetővé, hogy Magyarország soron kívül vezesse be az eurót, de a tagállami vezetők döntésével el lehetne tekinteni attól, hogy az ország teljesítse a bevezetési feltételeket. Magyarország első uniós biztosa szerint erre nincs sok esély, vezető üzletemberek szerint viszont meg kellene próbálni.

Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint 50 százalék esélye van annak, hogy Magyarország soron kívül bevezethetné az eurót, ha kérné. Csányi Sándor a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában azt mondta, akár soron kívül, minden feltételt elfogadva be kell jutni az eurózónába. A költségvetési kiadások és a munkát terhelő járulékok csökkentése mellett ugyanis az árfolyam-stabilitás a legfontosabb a válságban, ez pedig a közös fizetőeszköz átvételével teremthető meg.

Hasonlóan nyilatkozott a napokban a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke is. Wáberer György szerint a cégeknek nagyon nehéz tervezniük ilyen ingadozó árfolyam mellett.

Egy európai uniós tagállam csak a négy maastrichti kritérium teljesítésével kérheti a közös fizetőeszköz átvételét. Eszerint a költségvetés hiányának 3 százalék alatt, az államadósságnak pedig a bruttó hazai termék (GDP) 60 százaléka alatt kell lennie, az infláció legfeljebb 1,5 százalékkal, az államkötvények hozama pedig 0,2 százalékkal lehet magasabb, mint a három legjobban teljesítő uniós országé. Veres János pénzügyminiszter szerint ettől nem lehet eltérni.

"Világos szabályrendszer van az EU-n belül. Amíg ez nem változik meg, addig valaki kérheti, amit szeretne, de a szabályrendszer nem teszi lehetővé, hogy ezt elfogadják. Magyarország esetében nem először merült már fel ez, többször tárgyaltunk erről" - jelentette ki a pénzügyminiszter.

Magyarország első uniós biztosa viszont úgy véli, az Európai Unió mindent megenged, amihez a tagállamok hozzájárulnak. Balázs Péter az InfoRádiónak azt mondta: számos példa mutatja, hogy a tagországok hozzájárulásával egy-egy állam felmentést kapott bizonyos uniós szabályok teljesítése alól.

"Van-e lehetőség? Persze, hogy van. Mindenre van lehetőség. A dolognak van érzékeny politikai pontja. Például az, hogy mindazok, akik benne vannak az euróövezetben, végigmentek egy nehéz, rögös úton, és nehezen tudnák otthon elmagyarázni a saját lakosságuknak, hogy most egyszerre, hirtelen miért engednének be másokat egy oldalajtón, könnyebb feltételekkel" - fogalmazott a korábbi biztos.

Balázs Péter szerint mindezek alapján nem valószínű, hogy Magyarország soron kívül átveheti az eurót. Így látja a Kopint-Tárki vezérigazgatója is. Palócz Éva azt mondta: a válság az euróövezetet is megrázta valamelyest, Brüsszel pedig nem akarja Magyarországgal tovább gyengíteni a közös fizetőeszközt használók pénzügyeit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×