Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Új gazdaság- és társadalomkutató intézet alakult

Új gazdaság- és társadalomkutató intézet alakult 43 millió forint jegyzett tőkével Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. névvel, a Tárki-csoport tagjaként - jelentette be Kolosi Tamás, a Tárki és az újonnan alakult társaság elnöke, valamint Palócz Éva vezérigazgató.

Az új társaság 43 millió forint alaptőkéjéből 50 százalékot jegyzett a Tárki, a másik 50 százalékot a Kopint volt és jelenlegi dolgozói, a támogatói kör, valamint a Kopint Alapítvány - mondta Kolosi Tamás.

A több tagból álló, elsősorban társadalomkutatással foglalkozó Tárki-csoport árbevétele már most is meghaladja az 500 millió forintot, ehhez társul az új tag, a Kopint-Tárki - tette hozzá.

A Kopint-Datorg válás békés volt, az anyaintézetet a kormány az Ecostatba olvasztotta, így a Kopint 16 kutatója úgy döntött, hogy magáncéget alapítva, létrehozza a Kopint-Tárki Zrt.-t, amely a március 1-jei indulása után idén 100 millió forint bevételt tervez - közölte Palócz Éva.

Az új vezérigazgató elmondta: az új kutatóintézet meg kívánja őrizni a Kopint-Datorg kritikai szellemiségét, független gondolkodásmódját.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×