Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.43
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Birding Hungary/Fábián Péter Imre

A 30-as évek óta alig látott ragadozó bukkant föl Magyarországon

1932 óta ez csak a második előfordulása lenne idehaza a fajnak.

Egy barátkeselyűt fényképezett minap Fábián Péter Imre Geszt térségében, amint egy csapat réti sassal, és egy parlagi sassal együtt északi irányba repült – számolt be közösségi oldalán a Birding Hungary, hozzátéve: néhány nappal ezelőtt már valószínűleg ugyanezt az egyedet észlelték Sáránd mellett, amint déli irányba haladt.

Az említett barátkeselyű a 18. században még rendszeresen előfordult Magyarország területén, 1932 óta azonban ez csak a második előfordulása lenne idehaza a fajnak. Ugyanis, mint megjegyzik: kissé még kétséges, hogy egy teljesen vad madárról van-e szó, miután nemrég egy bulgáriai visszatelepítési programból származó, fogságban nevelt példány is Magyarországon tartózkodott.

A jeladóját sikerült megtalálni, ám a madár nem került elő. Lehetséges, tehát, hogy a hét végén ezt a visszatelepített madarat sikerült megfigyelni, csupán elhagyta a jeladóját.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×