Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
311.85
bux:
140287.49
2026. július 2. csütörtök Ottó

Az emlőrákosok nagy része ma már túléli a betegséget

Magyarországon tavaly 6800 beteget diagnosztizáltak emlőrákkal, de jelentős részük korai stádiumú daganattal került orvoshoz - jelentette be az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. Kásler Miklós hozzátette: az emlőrák még mindig a leggyakrabban előforduló női daganat, mégis Magyarországon már több nő hal meg tüdőrákban.

Míg néhány évtizede a nők körében a leggyakoribb daganatos betegség az emlő- és a vastagbélrák volt, addig mára körükben a tüdőrák vált a legveszélyesebbé. Bár még mindig az emlőrák a leggyakoribb, az esetek számát illetően, a tüdőrákban azonban ma már többen halnak bele - mondta az InfoRádióban Kásler Miklós.

Rámutatott: a szűrések beindulásával egyre több nőnél már korai stádiumban diagnosztizálni tudják az emlőrákot, ennek köszönhetően az összes beteg 75 százaléka már túléli azt, míg a korai stádiumban orvoshoz fordulók 90-100 százalékos valószínűséggel véglegesen meggyógyulnak.

Ráadásul az időben felfedezett emlődaganatot úgy el lehet távolítani, hogy az esztétikai problémát sem okoz, és a kemoterápia egy része is elhagyható.

Bár az emlőrák eredete egyelőre nem tisztázott, a megfelelő életmóddal megelőzhető a baj. A többi mellett a vörös húsok fogyasztását érdemes kerülni, és sok zöldséget, gyümölcsöt kell fogyasztani - mondta a szakember. Káros lehet a túlzott alkoholfogyasztás, de a dohányzás szerepét is egyre inkább hangsúlyozzák a daganatos betegségeket kutatók. Az emlőrákot hormonális változások is előidézhetik, és genetikai okai is lehetnek.

Magyarországon a legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyéből vesznek részt a szűréseken, itt a behívottak 60 százaléka vizsgáltatja ki magát. Budapesten mindössze 30, Pest megyében pedig a behívottak 26 százaléka megy el a szűrésre, az országos átlag pedig 40 százalék - mondta Tóth Judit, a Debreceni Egyetem klinikai onkológusa.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×