Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.25
bux:
117590.06
2026. január 13. kedd Veronika

A U2 dalaira cserélik a templomi énekeket

Az Amerikából induló hullám elérte Nagy-Britanniát is: hamarosan megrendezik az anglikán egyház első olyan szertartását, amelyen a hagyományos vallásos énekeket az ír rock zenekar, a U2 dalaival helyettesítik.

A körülmények szinte egy koncert hangulatát idézik majd: a világítás a dallammal együtt pulzál, és hogy a U2 dalaiban kevésbé járatos hívek is bekapcsolódhassanak, a dalszövegek képernyőkön jelennek majd meg, akárcsak egy karaoke bárban.

Az egyház választása nem véletlen, a U2 zenéjének spirituális tartalma, valamint Bono szegénység elleni fellépése miatt sokak szemében szinte a szentek sorába emelte az ír énekest.

A rendhagyó szertartást Grantham püspöke, Timothy Ellis szervezi, és a tervek szerint májusban, a Lincoln városának központjában álló templomban tartják majd. Az estére eltávolítják majd a székeket, így a gyülekezet akár táncra is perdülhet.

"Reméljük, hogy a szertartás új színben tünteti majd fel a vallást, és az emberek kevésbé gondolják ridegnek és formálisnak. Ez nem helyettesíti a hagyományos szertartást, de erősítheti annak vonzerejét" - jelentette ki a püspök.

Az ötlet egyébként az Egyesült Államokból származik, az első U2-kórus 2005-ben szólalt meg egy Maine állambeli episzkopiális gyülekezetben. Azóta 15 másik amerikai államban, és a világ hét másik országában is tartottak hasonlót.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Gazdasági információk tekintetében ma az Egyesült Államokból friss fogyasztóiár-index érkezik, valamint a decemberi költségvetési egyenleg alakulását is közzéteszik – ezek befolyásolhatják valamelyest a befektetői hangulatot. Ázsiában volt a hangulat a piacokon, az előzetes adatok alapján hangulatú kereskedésre lehet számítani Európában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×