Infostart.hu
eur:
385.35
usd:
331.71
bux:
121997.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Elvesztette karját, leégett az arca, de feleségül vette szerelmét

Noha Irakban rendkívül súlyos sebesüléseket szenvedett, és sokáig az élete is veszélyben volt, az amerikai tengerészgyalogságnál szolgáló Ty Ziegel feleségül vette menyasszonyát. A többé-kevésbé happy enddel végződő történet fejleményeiről nagy terjedelemben számolt be a pozitív iraki történeteknek igencsak híján levő angolszász sajtó.

Ty Ziegel részt vett Irak 2003-as lerohanásában, és a tengerészgyalogság kötelékében később is a közel-keleti országban állomásozott. Egységével a szíriai határ mellett járőröztek, amikor járművük mellett bomba robbant.

A 24 éves fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett. Egyik karját teljesen elveszítette, és a másik kezén is csak két ujja maradt, később az egyik nagylábujját ültették át a hüvelykujja helyére.

Orra és fülei leégtek a robbanásban, egyik szemére megvakult, koponyájának felső részét pedig el kellett távolítani, és belevarrták a saját zsírszövetébe, hogy életképes maradjon a későbbi visszahelyezésig. Addig is műanyaggal pótolták a koponya hiányzó részét.

"Furcsa faszén színe volt, de hasonlított magára" - emlékezett vissza a férfi menyasszonya, a 21 éves Renee Kline, amikor elsőször látta vőlegényét sebesülten.

Ty Ziegel szemtanúja volt számos esetnek a texasi kórházban, amikor súlyosan sebesült katonákat ejtettek barátnőik, vagy a katonák küldték el kedvesüket, hogy elébe menjenek a szakítás fájdalmának.

Ebben az esetben azonban másképp történt, és az Illinois állambeli fiatalok októberben összeházasodtak.

Noha a menyasszony anyja szinte sokkot kapott, amikor megtudta, mennyire súlyosak a fiú sérülései, de ma már biztos abban, hogy sohasem válnak el.

A pár azt tervezi, hogy hamarosan gyermeket vállal.

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×