Infostart.hu
eur:
361.61
usd:
315.1
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Andrew G. Vajna filmproducer, a nemzeti filmszakma megújításáért felelős kormánybiztos érkezik Palácsik Tímea társaságában a 187. Anna-bálra a balatonfüredi Anna Grand Hotel kertjében 2012. július 28-án.
Nyitókép: MTI/Nagy Lajos

Vajna Tímea is megszólalt a végrendeletről

Még nem jut hozzá óriási örökségéhez Andy Vajna özvegye.

Vajna Tímea örökölte januárban elhunyt férje, Andy Vajna AV Perfect nevű cégét, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (nagyjából 37 milliárd forint) – írta a hvg.hu.

A portál szerint a cégbíróságra leadott dokumentumból kiderül, hogy a producer és filmügyi kormánybiztos 2018. március 7-én végrendeletet írt, annak eredeti példánya „nem volt fellelhető”, a hagyatéki tárgyaláson eredeti példány nem került bemutatásra, a felek a hagyatéki tárgyaláson nem rekonstruálták a végrendeletet, így azt a közjegyző a hagyatéki eljárás során nem tudta figyelembe venni.

"A közjegyző a hagyatéki eljárásvan elhangzott nyilatkozatok és a rendelkezésre álló iratok alapján a rendelkező részben írtak szerint állapította meg az örökhagyó hagyatéki vagyonát és a hagyatéki tartozásokat. Az örökhagyó hagyatékából az örökhagyó házastársa az őt megillető örökrészre igényt tartott, a hagyaték átadását a törvényes öröklés rendje szerint kérte. A fénymásolatban rendelkezésre álló végrendeletben végrendeleti végrehajtóként kijelölt személy az eljárásban az öröklés rendjét nem vitatta. Az örökhagyó házastársának az örökhagyó hagyatékával szemben házastársi vagyonközösségi igénye nem volt” - szerepel a dokumentumban.

A 24.hu megkereste Vajna Tímeát az ügyben.

"Egyelőre semmit sem mondhatok. A végrendelet nem tűnt el, törvényes öröklés útján lettem örökös itthon, de az amerikai procedúra még csak most kezdődik.

Nagyon bonyolult ez a folyamat. Jelen pillanatban még nem jutok az örökségemhez. Nagyon kimerült vagyok. Még nem zajlott le teljesen a hagyatéki eljárás, Amerikában még egy bonyolult procedúra vár rám” - mondta az özvegy.

Vajna Tímea arról is beszélt, hogyan alakul a jövője: „Andy szerette volna, ha én is megszerzem az amerikai állampolgárságot, emiatt huzamosabb időt Amerikában kell töltenem”.

A megörökölt cégekkel kapcsolatos terveiről nem tudott választ adni, szintén az amerikai hagyatéki tárgyalás miatt.

A 37 milliárdos örökséggel Vajna Tímea a 31. leggazdagabb magyar lehetne.

Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×